"Egy igazi bajnok vagy, szeretlek fiam!" Ghost Aydan az apjával szedte szét ellenfeleit a kupán

A tegnapi nap során egy végtelenül aranyos jelenetnek lehettünk szemtanúi Aydan streamjén.

Valljuk be, a legtöbb embernek szülei elismerése jelenti a legtöbbet. Sokszor nem azokon az utakon és nem úgy járunk végig, ahogy azt ők szeretnék, de ha a végén mégis meghalljuk tőlük, hogy büszkék ránk az minden bosszúságért kárpótolhat. Ghost Aydan -akit sokan a világ legjobb konzol játékosának tartanak- könnyen lehet, hogy ugyanezt az utat járta be. Hihetetlen ügyességgel rendelkezik, emellett végtelenül nyugodt tud maradni a legrosszabb pillanatokban is. A tegnapi streamjén úgy döntött, hogy édesapjával játszik, akit egyből be is dobott a mély vízbe, hisz elment vele Duo pop-up kupázni, amibe néha még a legjobbaknak is beletörik a bicskája, mivel ott tényleg szinte mindenki a győzelemre hajt. Ez most sem volt másképp, Aydan édesapja pedig a meccsek nagy részében halott volt és fia játékát nézte. Épp ezért hihetetlen, de végül 44 pontot értek el együtt, amit gyakorlatilag mind Aydan hozott össze. Ez viszont egyáltalán nem zavarta, hiszen élvezte a játékot az apjával, főleg akkor, amikor az egyik meccsen 15 killt hozott össze, majd szorult helyzetből meg is nyerte a meccset.

Az lendület hevében érkező káromkodások közepette Aydan édesapja azért mondott pár szót, ami még a legkőszívűbb embereket is meglágyíthatott, hisz a győzelem után a dicséretek közepette elmondta azt is a fiának, hogy mennyire szereti. Szinte biztosak vagyunk abban, hogy borzasztóan büszke Aydanre akinek nem lehetett könnyű mindenkivel elfogadtatni, hogy ő márpedig e-sport játékos lesz, de egy-egy ilyen meccs után csak azt lehet mondani, hogy erre született.

Aydan egyébként pont nemrég jelentette be, hogy elkezd folyamatosan edzeni és kicsit helyrerázni a testét fizikálisan is, ami egészen biztosan tovább növeli majd a mentális felkészültségét is. Ha valaki konzolosként be tud jutni a PC-s profik világába, az egészen biztosan ő lesz.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!