Tilted a jövőben egy új épülettel bővülhet

Tilted a jövőben egy új épülettel bővülhet

Könnyen lehet, hogy amit jelenleg építenek majd újfent elpusztul, ebből ugyanis már szabályos mémet csinált az Epic Games!

Aki a negyedik szezon eleje óta játszik a játékkal, az tudhatja, hogy Tilted Towers-ben található egy igen különleges földbirtok, amin a szezonok során már több épületet is felhúztak, az avató buli után nem sokkal pedig újra lerombolták. Ez a terület Tilted közepén helyezkedik el, a negyedik szezonban pedig csúnyán megtépázta az ott álló épületet a meteor egy darabja. Igen sokáig nézhettük azt a romhalmazt, aztán végül egy szezonnal később a fejlesztők az akkori épület helyére felhúztak egy horgászboltot, amin aztán nem sokkal később keresztül ment Kevin.

Az ominózus épület ezután újra renoválásra került, a második újjáépítése jelenleg is tart.

Viszont könnyen lehet, hogy ezt a házat sem élvezhetjük majd túl sokáig, a hetedik szezon főattrakciója még ugyanis hátra van, és ki tudja, az is benne lehet a pakliban, hogy a szóban forgó épület elpusztul. Ez persze csak feltételezés, ami abból indult ki, hogy az adatbányászok egy teljesen új épület nyomaira bukkantak a Creative mód prefabjai között.

A lépcsőzetes elrendezésű irodaház nevében benne van a Tilted kifejezés is, –szóval jó esély van arra, hogy valamikor a jövőben találkozhatunk vele. Talán a nyolcadik szezonban? Megeshet. A várhatóan holnap érkező frissítéssel újra fel fog pörögni a háttértörténet, –és akár még az is megtörténhet, hogy Polar Peak rabja valamiképp legyalulja a mostani épületet.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!