5 tárgy, amit hamarosan vaultolhat az Epic

5 tárgy, amit hamarosan vaultolhat az Epic

Az utóbbi patch-ek után már egy tárgy sem érezheti magát biztonságban, de vajon ki lehet a következő?

Az elmúlt frissítések alkalmával egy kicsit sem fogta vissza magát az Epic, –legalábbis vaultok szempontjából–, hisz a 7.10 és a 7.30 között összesen 9 tárgytól kellett elbúcsúznunk. Igaz a Suppressed SMG és a Dual Pistol is visszatért a Vault mélyéről így valamennyire kiegyenlítette a távozó és érkező tárgyak számát az Epic. Könnyen lehet, hogy most egy ideig kicsit lenyugodnak a kedélyek, de mi és a közösség nagy része is úgy érzi, hogy a 7. szezon végéig még folyamatosan érkeznek majd a Vaultok. Ezért most összeállítottunk egy ötös listát arról, hogy szerintünk mely tárgyaknak kéne mennie.

Mounted Turret

Valószínűnek tartjuk, hogy a Turret csak azért van még mindig a játékban, mivel egy Trapről van szó, amiből a játékosok bármennyit felvehetnek. Szinte senki sem használja már, –de ha mégis, akkor is csak azért, hogy a játékos feletti lépcsőt azonnal széttörje egy bug miatt, aminek köszönhetően be esik mellénk az ellenfelünk. Az alapkoncepció érdekesnek bizonyult, –de valljuk be, teljesen okafogyottá vált a tárgy.

A klasszikus pisztoly

Az Early Game-ek királyának is nevezhetnénk a sima pisztolyt, ami valószínűleg a játék első 1 percében tűnik fel leginkább, onnantól kezdve pedig bottal sem piszkálják meg a játékosok. Ezzel szemben a hangtompítós pisztoly akármikor jól jöhet, és meglepetésre igen komoly sebzést lehet vele kiosztani rövid idő alatt. A klasszikus pisztoly felett eljárt az idő, a hangtompítós pedig bőven elég nekünk a játékban.

Grenade Launcher

Az Epic igen komoly tendenciát mutat a robbanással működő fegyverek eltüntetésére, így nem lepődnénk meg, ha hamarosan a GL-nek is búcsút mondhatnánk. A harmadik és negyedik szezon egyik meghatározó fegyvere volt, de a nerfek nem tettek jót neki, az RPG pedig jóval erősebb lett az instant robbanásának köszönhetően. Szívem szerint egyébként az RPG-t is eltüntetném, de itt csak a sósság beszél belőlem.

Thermal Scoped AR

A köd felbukkanása jó alkalom lett volna arra, hogy egy kicsit visszatérjen a játékba, de idejét nem tudom annak, hogy mikor találkoztam vele utoljára. Bár ezt nem is igazán bánom, hisz a fegyver ugyanolyan, mint a Scope-os AR, csak itt jobban kiszínezi a játék az ellenfeleinket. Úgy érzem, hogy valamelyikőjüknek mennie kell, az Epic kezében a döntés, hogy ki húzza a rövidebbet.

Repülőgépek

A repülők megérkezése még mindig a hetedik szezon legvitatottabb eseménye. Sokak szerint minden tökéletesen alakult, –egészen odáig, ameddig meg nem érkeztek ezek a szárnyakkal ellátott démonok. Komolyra fordítva a szót, a repülők hihetetlen mobilitást adnak arra, hogy bármikor és bárkit megtámadjunk akkor, amikor éppen mással harcol. A rengeteg nerf után is úgy érezhető, hogy broken és nincs helye a játékban, de az biztos, hogy a hetedik szezon végéig velünk marad, mivel küldetéseket kapcsolt hozzá az Epic. A nyolcadik szezon sem garantálja, hogy megszabadulunk tőlük.

+1 Kerüljön vissza az Impulse Grenade

Listánk végére kerüljön egy olyan tárgy is, amit visszaszeretnénk kapni. a Impulse Grenade még mindig a játék egyik legszórakoztatóbb tárgya, amivel rengeteg szép lövést és menekülést lehetett előkészíteni. Reméljük, egyszer még újra visszatér a játékba és ismét készülhetnek a montage videók.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!