Kiszivárogtak a földrengések időpontjai!

Kiszivárogtak a földrengések időpontjai!

Mostantól pontosan tudhatjuk, hogy mikor reng meg alattunk a föld és nyílik meg egy új szakasz a földben.

Ahogy azt már reggel is olvashattátok nálunk, a 7.40-es frissítéssel jócskán felerősödtek a földrengések. Már nem csak a kamera rázkódik és hangos morajlásra lehetünk figyelmesek, hanem néhány ponton a föld is szétnyílt már.

A 7.40-ig bekövetkező 50 földrengés teljesen véletlenszerű időközönként jött, ez pedig most sem lesz másképp, csakhogy az időpontokat nem a játék, hanem az Epic diktálja, így a játék fájljai között megtalálták a naptárat, hogy mikor és mennyit reng majd a föld.

Az időpontok nálunk hat órával később vannak (12:30 EST -> 18:30 CET)

Ahogy láthatjuk, összesen 25 rengés lesz változó gyakorisággal, a következő napokban végig 2-2 lesz, de például február 18-19-20 között összesen kettő darabot láthatunk. A vége felé felgyorsulnak az események és 26-án már 3 földrengésre lehetünk figyelmesek, míg végül 27-én véget ér a szezon és a természeti katasztrófák is elhallgatnak. Könnyen előfordulhat, hogy pálya igencsak nagy változásokon megy keresztül, mivel már az első három rengés is veszélybe sodort egy hidat, ami minden valószínűség szerint össze is fog omolni:

Ahogy a kocka mozgásánál, úgy most is rögtön készült egy oldal, ami folyamatosan visszaszámol nekünk a rengés pillanatáig. Az oldalon látható borítókép pedig minden egyes alkalommal megváltozik majd, jelezvén a legfrissebb nyílást. Mindeközben viszont valamikor Wailing Woods is leég, (vagy kiszárad majd), –így most először tényleg kimondhatjuk, hogy lövésünk sincs, mi történik a szezon végén.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!