IEM Katowice Major - Kiesett a HR, a compLexity pedig élete mérkőzését játszotta

IEM Katowice Major - Kiesett a HR, a compLexity pedig élete mérkőzését játszotta

DeadFox nélkül, de ma is folytatódik az IEM Katowice Major.

Nem a legizgalmasabb, de egyértelműen a legjobban várt mérkőzés volt tegnap a HellRaisers vs Cloud9 összecsapás. Sajnos nem sikerült jól a meccs Bencééknek, így búcsúzniuk kellett Katowicétől. A verseny azonban folytatódik tovább, ma is igazán izgalmas mérkőzéseink lesznek, de mielőtt azokra rátérnék, nézzük meg mi történt még tegnap.

Az első meccsen újra megmutatták a finnek, hogy nem véletlenül ragadt rájuk az EZ4ENCE mém, meglehetősen könnyedén tudták verni a G2 francia játékosait. Mielőtt megdobálnátok, azt azért elismerem, hogy az első pályán nem volt annyira könnyű dolga az ENCE-nek, összességében mégis a G2 vétett több hibát, így a finnek pedig hosszabbításban tudták megnyerni Dust2-t. Mirage-on viszont már teljes finn fölény volt, nem láthattuk a G2 támadó oldalát dominálni, pedig leszklareN és damilosK kollégák már megtanították mindenkivel, hogy "a G2 T-ben erősebb, ezt a csapat irányítója, shox is elmondta". 16-10-zel zárult a második pálya, így az ENCE ma tovább küzdhet a top 8-ba jutásért, a G2 pedig búcsúzott a Majortől.

01A nap legizgalmasabb mérkőzése pedig pont az volt, amelyikre kevesen számítottak. Bármennyire is nem a megszokott formáját mutatja a FaZe, a compLexity ellen vagy 2-0-át tippelt mindenki, vagy jószívűen odaadtak egy pályát az amerikai csapatnak, de fölényes FaZe győzelmet vártak. Ezzel szemben a compLexity játszi könnyedséggel húzta be a saját választását, Cache-t (16-8), igaz a következő pályán már nem sikerült ezt megismételniük és Mirage 16-11-es FaZe győzelemmel zárult.

Dust2-n kellett eldőlnie a mérkőzésnek, amit szinte mindenki 50-50 pályának mondott előzetesen. Ez meg is mutatkozott az első félidőben, szinte fej-fej mellett haladtak a csapatok, de végül ha csak egy körrel is, de a compLexity tudott többet hozni. Csöppet sem túlzok, ha azt mondom, hogy az IEM Katowice Major eddigi legizgalmasabb pályája volt ez a Dust2, az amerikai csapat alapítója és vezérigazgatója sem bírta a székében és minden egyes compLexity körnél ugrálva ünnepelt.

Az utolsó körökben azonban a FaZe volt erősebb, így ők jutottak be a mai 2-2-es csapatok napjára. Azt azonban ne feledjük el, hogy a compLexity 0-2-ből felállva tudott ilyen bravúros játékot mutatni és bár ők is megérdemelték volna a győzelmet tegnap, az számukra is garantált, hogy a StarLadder Majorön ott lesznek. Ma pedig folytatódik tovább a Major, délután 1 órakor kezdünk az ENCE és az AVANGAR összecsapásával, utána pedig egy NiP vs. Vitality meccset nézhetünk meg, majd a FaZe és a Cloud9 összecsapásával zárjuk a napot.

Nézd meg esporthuCS élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!