Általában csak a baj volt velük, a játékosok mégis emléket állítanának a repülőknek

Általában csak a baj volt velük, a játékosok mégis emléket állítanának a repülőknek

Az Epic Games pénteki AMA-ján kiderült, hogy a repülők a 8. szezon elején mennek a levesbe, úgyhogy élvezzük ki a repülést, amíg lehet!

Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy a hetedik szezon legvitatottabb eszközei a repülők voltak, amik rengeteg fejfájást okoztak a Fortnite játékosoknak. Persze sokat diskurált a közösség az Infinity Swordről is, de tekintve, hogy az Epic Games relatíve hamar eltávolította a játékból, így azon a játékosok is hamar túlléptek.

A repülők viszont már nem ilyen egyszerű téma, a hetedik szezon újdonságaként alaposan felforgatták a játékot, annyira, hogy a szezon során -elsősorban a közösség nyomására- az Epic számos nerfet eszközölt a gépekre. Az első napokban a viharmadarak mindent és mindenkit elüthettek lényegében következmények nélkül, ha pedig kilőtték alólunk még sebzést sem kaptunk. Mostanra ez már megváltozott, szétrobbanás esetén minden egyes utas 50 sebzést kap, a gépek pedig már nem tudnak átrepülni falakon, illetve a kisebb széttört elemektől is nagyobb sebzést szenvednek el.

A pénteki Epic AMA alkalmával a fejlesztők közölték, hogy a repülők a nyolcadik szezon elején kikerülnek a játékból, úgyhogy addig repüljünk, ameddig lehet. A közösség egy része azonban máris aktivizálta magát, és előálltak néhány ötlettel, amikkel emléket lehetne állítani a repülőknek. Természetesen láttunk már olyat, hogy egy fegyver visszatért a Vault mélyéről -lásd Double Pistol-, de a repülők talán azért más kategóriát képviselnek. Egy jármű nem biztos, hogy olyan egyszerűen kikeveredik.

Boopity ötlete alapján bekerülhetne a játékba egy Stormwing Toy, ami papírrepülő módjára elhajítana egy repülő modellt. Az ő ötlete több mint 14 ezer upvote-ot kapott Redditen.

Full_iced szerint viszont a gépek egy csákányt is megérdemelnének, ő egy Stormwing toy Pickaxe-ot készített el.

Valljuk be, ezek a gépek annyira meghatározó elemei voltak a szezonnak, hogy kár lenne kihagyni ezt a ziccert, plusz a negatív kritikákon túl -amik általában amiatt voltak, hogy a gépekkel le lehetett lökni embereket magas pontokról- számos gyönyörű megmozdulást is köszönhetünk nekik, emlékezzünk csak vissza az egyik első repülőgép foglalásra.

Dogfights are going to be EPIC this season! from r/FortNiteBR

Továbbá nagyszerű kérdés, hogy az outpostokkal, és főleg Frosty Flights-cal mi lesz a nyolcadik szezonban? Annyira megváltozik a térkép, hogy ezek teljesen eltűnnek, vagy csak mint Dusty Divot és a szuperhősbázisok esetében, az épületek omlásnak indulnak? Néhány nap múlva megtudjuk a választ!

Ti örültök, hogy a gépek kikerülnek a játékból?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!