Karrigan továbbra is az Envy-ben folytatja pályafutását

Karrigan továbbra is az Envy-ben folytatja pályafutását

Észak-Amerikában maradhat a dán irányító.

Jarek " DeKay " Lewis írásából tudhattuk meg a tegnapi nap során, miszerint az egy hónapig kölcsönben az Envy csapatát irányító dán Finn " karrigan " Andersen kész leigazolni az észak-európai játékost, mivel hosszútávon tervezik el vele a jövőt.


01

A FaZe-től kölcsönbe adott játékos egy hónapos ottléte alatt próbálta sikerre vezetni az amerikai Minor versenyen az Envy-t, azonban a kvalifikáció nem sikerült, hiszen harmadik helyen végzett a csapat. Ekkor még volt egy esélyük az újonnan bevezetett Minor Play-in versenyén, azonban ezt a második lehetőséget is elszalasztották, hiszen mind a Winstrike, mind a North csapatától is vereséget szenvedtek. Idén februárban az IEM Sydney zárt selejtezőjében is próbálkoztak, viszont az alsóági elődöntőben szintén elvéreztek a Ghost ellenfeleként. 

Február elején –az IEM Sydney kvalifikációt követően– pedig bejelentették távozását, mely után olyan pletykák is megjelentek, miszerint a jelenleg is emberhiányokkal küzködő mousesports együttesében térhet vissza az európai mezőnyben.

Ha hinni lehet a forrásoknak, a dán irányító kivásárlásáért az Envy-nek igen mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hiszen a FaZe Clan legkevesebb 150 ezer dollárért hajlandó csak megválni egykori játékosától.

Ha a hírek beigazolódnak, akkor legelőször majd az ESL Pro League kilencedik szezonjában láthatjuk majd őt, hiszen még a nyolcadik szezon osztályozóversenyén kiküzdötték maguknak a helyet, mely április 12-én indul majd, ami az újításoknak köszönhetően már LAN körülmények között lesz lebonyolítva, a helyszín azonban még nem köztudott.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések