Esport1 - A Monster Hunter árnyékában

Mert böszme nagy szörnyeket irtani japán tinikkel mindig jó.

Be kell valljam, hogy mikor megkaptam tesztelésre ezt a játékot kicsit értetlenül álltam a dolog előtt, hiszen még sosem hallottam a God Eater első két részéről. A Monster Hunter játékok nagy kedvenceim, de ez valahogy kimaradt. Aztán rájöttem, hogy azért a harmadik számozott epizód az első olyan rész a szériában, ami nem a különböző hordozható PlayStation eszközökre jelent meg.

Így minden bizonnyal két fantasztikus játék is kimaradt az életemből, de sebaj, hiszen itt a God Eater 3, ami PS4 mellett PC-re is ellátogatott, igaz elég erős PSP és PS Vita beütéssel. A történet szerint a nem túl távoli, posztapokaliptikus jövőben járunk, amikor is a világot az aragamiknak nevezett szörnyek pusztították el. Az aragamik különlegessége, hogy nincs semmilyen belső szervük amit megsebezhetnénk és pontosan itt jövünk mi a képbe. Egy olyan harcost alakítunk, aki egyedüliként tudja használni a God Eater-nek nevezet fegyvereket és azzal elpusztítani az aragamikat. Sajnos nem csak az alapfelütés ennyire lapos, a harmadik rész sztorija sem túl izgalmas, sőt, de egy ilyen kaliberű játékban talán nem is azon van a hangsúly.
A harc az, ami elviszi a hátán szériát, márpedig az szinte ugyanolyan tökéletes, mint a Monster Hunter játékokban. God Eater fegyverünk egymaga máris három fajta módozattal bír, hiszen használhatjuk közelharcra, távolsági fegyverként vagy akár pajzsként is. A harc dinamikáját és izgalmát pedig pont ez adja meg, ugyanis csakis akkor leszünk eredményesek bármilyen ellenféllel szemben, ha ezt a három módot nagyon gyorsan és persze eredményesen tudjuk váltogatni és használni. Külön öröm, hogy nem csak csapatunk tagjai, de fegyverünk is egyénileg fejleszthető, így garantálom, hogy egy pillanatra sem lesz unalmas a harc.
Ami viszont gyorsan unalomba fulladhat az a játék szinte összes többi része. A sztori tényleg minimális, a helyszínek úgyszintén. Egy posztapokaliptikus világban járunk, a különböző, meglehetősen kicsi harcterek azonban egyáltalán nem hozzák az elvárt hangulatot és a grafika is meglehetősen fapados. Nem mondanám csúnyának, de ahogy a játék szinte minden mechanikáján, úgy itt is érződik a kézikonzolos múlt. Sokan panaszkodnak arra, hogy elég lusta a játék és nincs igazán tutorial, mindent a beépített kézikönyvből kell megtanulnunk és ez részben igaz is. Valóban így van, ugyanakkor valamilyen szinten ez hozzá tartozik a stílushoz is. Valóban frusztráló tutorial nélkül beletanulni például a meglehetősen mély és nehéz harcba, de én inkább ezt is egyfajta kihívásként fogtam fel.
Felemás érzéseim voltak végig a tesztelés során, különösen, hogy sem a kooperatív, sem a kompetitív játékmódokat nem állt módunkban kipróbálni. A Monster Hunter: World után pedig tényleg több sebből is vérzik a játék, de összességében mégis egy szórakoztató darab a széria és a műfaj szerelmeseinek.