Összesen ennyien játszanak kerekes járművekkel!

A négy szerver statisztikai mutatói a jelenleg játékban található kerekes járművek számáról.

A kerekes járművek még csak nemrég érkeztek a játékba, de máris két játékbeli esemény -a Pedal to the Metal és a Panhard maraton- köthető hozzájuk. A Soldiers of Fortune bajnokságon pedig az is kiderült, hogy kompetitív közegben is megállják a helyüket, hiszen minden csapat előszeretettel használta a tier X-es kerekes járművet, azaz az EBR 105-öt a nagyobb, nyílt pályákon, mint amilyen Prokhorovka, Sand River, Serene Coast vagy épp Live Oaks.

Mennyien játszanak a kerekes járművekkel?

Összehasonlítási alap nélkül talán botor dolog kijelenteni, de látszólag viszonylag nagy népszerűségnek örvendenek, ugyanis összesen 4.586 darab EBR 105 szaladgál a különböző szervereken -és a tény, hogy a versenyszférában is helyett kaptak, csak ráerősít erre. Érdemes megfigyelni, hogy arányaiban milyen sokan ugrották át köztes egységeket, és kezdtek rögtön tier X-ben az amerikai és ázsiai szerveren. Külön adatokat sajnos nem lehet tisztán kiolvasni ebből a táblázatból, de igazán jó lenne tudni, hogy mennyien használtak szabad XP-t például a tier VI-VII-es tankok kihagyásához.

Különleges EBR 105 dizájn

A Mad Max világára emlékeztető dizájn az alábbi linken keresztül tölthető le, és a modifikáció telepítését követően ingyen élvezheted az új, egyedi EBR 105 kinézetet.

A kitöltéseket előre is köszönjük!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



World of Tanks - Ismerd meg a WZ-111 5A tankágát

Használd ki a normál járművekre szóló kedvezményeket, a küldetéseket és a különleges ajánlatokat, hogy meghódítsd a kiegyensúlyozott WZ-111 model 5A vezető kínai nehéztank-ágat.