Mi csak ajánlani tudjuk ezt a sűrűn alábecsült Hack and slash játékot.
A Hack and slash műfaj leginkább az évezred fordulójakor tört be igazán a köztudatba és hamar iszonyatos sikereket ért el a modern gaming hajnalán. A stílus megteremtőjének számító Diablo 2 nyomdokain haladva kezdte meg egy garázsból 2010-ben a három fős új-zélandi székhelyű Grinding Gear Games a Path of Exile fejlesztését ami az évek során túlnőni látszik elődjét. Hogy miért? Mert sokkal nagyobb a content, három havonta új, ingyenes kiegészítő érkezik hozzá, és több ezerféle karaktert hozhatunk létre, Steamen a kiegészítők kijövetelekor a negyedik legjátszottabb játék, ami pedig talán a legfontosabb mind közül: teljesen ingyenes.
Nézzük csak sorjában, a tartalom:
Tíz act áll rendelkezésünkre, a végén mindegyiknek egy boss-szal. Viszont csak ezután indul be a játék igazán, 156 további pálya áll rendelkezésünkre, 16 szintre osztva. Emellett, hogy karakterünkből kihozzuk a maximumot, ahol a kemény szörnyek mellett ügyességi feladatokban is helyt kell állnunk (kifejezetten vicces, persze csak miután már nem dühítő, hardcore módban). Személy szerint 552 órát játszottam eddig hardcore-ban, a 9-es nehézségi szintig jutottam. A játékban egészen elképesztő mélységek vannak, így sokan nem ajánlják a casual játékosoknak, pedig akkor tölthetjük ki igazán a 3 hónapot, ha szépen lassan ismerünk meg mindent. A profik persze órák alatt végigrohannak a 10 Act-on, igazán csak ezután lesz nehéz játék a PoE.
Három havonta ingyenes kiegészítő:
Emellett új ladder is indul az kieggel karöltve, mindenki kötelezően új karaktert kell kezdjen, felborul a komplex piac, egy kis ideig felveheted a versenyt a legjobbakkal (nyugi, hamar leköröznek).
Több ezerféle karakter:
Ez így igaz, brutális. 1400 passzív pont közül választhatunk, a karakterünk maximum 123-at tud majd ebből felhasználni. A hősünk kiválasztása ebben az óriási rendszerben a kezdőpontot adja meg. Nincsenek kőbe vésve a kasztok, egy barbárral is lőhetünk tűzlabdákat.
Sokakat megijeszt már ez a kép is
A játékosok egyébként sokszor nem fő profiljuknak tekintik a PoE-t, más játékok mellett tökéletes egy kis henteléssel kiengedni a gőzt. Megkérdeztünk három streamert is arról, hogy mit gondolnak a PoE-ról:
tomzey: "Nálam ott kezdődik szerintem , hogy a fejlesztők tényleg törődnek a játékkal meg a közösséggel minden 3 hónapban frissítés és így tovább. Alapból a választás szabadsága, meg a végtelen mód ahogy játszhatod a játékot, engem nagyon megfog. Csinálni egy akármilyen buildet, és aztán megnézni , hogy tényleg műkodik-e nagy élmény számomra."
sakie: "Azért szeretem, mert félmeztelen, csápokban és dekoltázsokban bővelkedő démonok ellen harcolhatok :D. Komolyra fordítva a szót a teljesen ingyenes programcsoda már több ezer örömteli játékórát biztosított számomra a teljesen egyedi karakterek megtervezésével, a csapatban megélt közös sikerekkel (balszerencsés esetekkel) vagy az iszonyatos adrenalin hullámokkal, amit a játékban megélt mesterséges halál küszöbén táncolva élhet át az ember!"
konti: "Végtelen kontent van, de tudod a saját játékodat játszani a saját tempódban. Végtelen lehetőség és folyamatosan bővítik, balancolják a játékot. Az elején kicsit sok lehet az újoncoknak, de miután kiismeri az ember nagyon élvezetes és nehezen lerakható."
Ma este indul az új kiegészítő, és az ahhoz tartozó új ladder, gyertek és próbáljátok ki ti is!
KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!