Inferno pisztolykörök Astralis módra – a dán csapat sikerének egyik kulcsa

Inferno pisztolykörök Astralis módra – a dán csapat sikerének egyik kulcsa

A dánok három féle pisztolyos taktikáját is demonstrálja az alábbi képsorok.

Bár az economy változtatást követően a pisztolykör a korábbi három kör helyett már csak, úgymond kettőt "érhet", viszont ezeket a pisztolykörökön is rengeteget kell dolgoznia a profi csapatoknak, a kezdetleges előny megszerzéséhez.


01

Egy machone_tv nevű YouTube felhasználó készített tegnap egy videót, melyben a világelső Astralis csapatának három fajta pisztolykörét elemzi ki Inferno-n. A videóról kollégánk, Gabesson is megosztja veletek saját véleményét.

"Három féle pisztolykörük van, melyeknek a lényege, hogy mind a három ugyanúgy kezdődik, és kellően lassú. Ez azért fontos, mert aki rákészül a dologra, az abban a tudatban fog élni, hogy az lesz, amit ő gondol, illetve ők sok információt tudnak majd szerezni, ezáltal egy jó döntést meghozni. Kettő darab füst, flash és molotov-val  mennek valamelyik lerakóra, ami egy nagyon erős executenak számit már, hiszen sok területet leválaszt ez a két smoke, a Molotov segítségével is egy pozíciót zárnak ki, a vakítók eldobása után pedig indulhat a támadás. Ez egész struktúra célja tehát a területfoglalás (B támadás esetén banán, míg A megrohamozásakor az apartman megszerzése a lényeg), és ha ezek megvannak, akkor rengeteg infójuk és szabadságuk van.

Ezen tények mellett pedig ha már megvan a banán vagy a ház kontroll, akkor ezeket ügyesen megtartják, nem adják át ezeket a területeket a támadás megindításáig, ezzel esélyt sem adnak arra ellenfelüknek, hogy a kör közepe fele információt szerezzenek."

A kérdés már csak az, hogy vajon lesz-e megállítója a dánoknak, hiszen most még csak egy pályáról, és csupán a pisztolyköreikről esett szó.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Borítókép: HLTV.org

Kövess Minket!