Így működik majd a Scallywag kupa - Európában közel 10 millió forintot osztanak szét a nyertesek között

Így működik majd a Scallywag kupa - Európában közel 10 millió forintot osztanak szét a nyertesek között

Rengeteg pénzt nyerhetnek az európai duók.

Az előző frissítéssel egy igen ambiciózus tervnek kezdett neki az Epic Games. Úgy döntöttek, hogy megrendezik az első játékon belüli online kupát, ahol egyből több 10 millió forintot osztanak szét. A verseny menete és a pontos részletek egészen éjjelig tisztázatlanok voltak, de az Epic munkatársa, Loomin úgy döntött, hogy tiszta vizet önt a pohárba. Nézzük, hogy kik vehetnek részt a versenyen, mi a teendőjük és mennyit nyerhetnek a legjobbak.

"Szerettünk volna több részletet elárulni a hétvégén induló Scallywag kupáról.

Ha a Gauntlet Teszt versenyén a legjobb 3%-ban végeztél, akkor részt vehet a Scallywag kupán. Összesen két kört játszhattok majd, az első kör lesz az elődöntő, míg a második a végső döntő vasárnap. Mindkét rész három órás lesz. A résztvevők pedig maximum 10 meccset játszhatnak majd.

A legjobb 1500 csapat minden régióban bejut a döntőbe. Ha ennek is vége, akkor a legjobb 25 csapat kap nyereményt.

Hogy részt vehess a Scallywag kupákon, minimum 13 évesnek kell lenned, 18 év alatt pedig szülői engedéllyel játszhatsz. Ezenfelül mindenkinek el kell fogadnia a felhasználási feltételeket. A nyerteseknek mindenféleképpen használniuk kell a kétlépcsős beléptetést, ha szeretnék megkapni a nyereményüket."

Ezek szerint tehát rengeteg pénzt vihetnek haza az európai játékosok és olyanok is esélyt kapnak, akik sosem jutnának el nagyobb versenyekre. Kíváncsian várjuk mennyire uralják majd a profi duók a mezőnyt, egészen biztosan érkezhetnek meglepetések.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!