Házkutatást tartottak egy brazil videósnál, mert egy iskolában és egy rendőrség előtt játszott CS-t

Házkutatást tartottak egy brazil videósnál, mert egy iskolában és egy rendőrség előtt játszott CS-t

Még örülhet, hogy nem került nagyobb bajba, legalábbis a brazilok ezt mondják.

Az utóbbi időben Brazíliában egyre többet hallhatunk arról, hogy a CS:GO és az erőszakos játékok mennyire befolyásolják a fiatalokat és emiatt követnek el bűntényeket. Legutóbb egy 13 halálos áldozattal járó iskolai lövöldözésben fogott mindent a CS:GO-ra a brazil mainstream média.

Épp ezért fordulhatott elő az, hogy egy brazil Youtuber, név szerint fkS a lehető legrosszabbkor készített el egy olyan videót, ami nem csak a médiumok, de a rendőrség figyelmét is felkeltette. A videós azzal lett híres az elmúlt hónapokban, hogy olyan helyeken játszott CS-t, ahol különleges körülmények között lehet csak, vagy pedig teljesen tiltott. A legújabb ötlete az volt, hogy besétál az öccse középiskolájába kikéri az óráról majd CS-znek egyet az iskolában, amit ő videóra is vesz. A feltöltés után hatalmas botrány tört ki, ami eljutott az ottani híradókba is. Érdekes módon egyébként leginkább az iskola kapta a legnagyobb pofont, hogy miért engedték be a Youtubert, amikor azon kívül semmi köze nincs az iskolához, hogy az öccse ott tanul. Végül persze azért elővették a CS:GO-t is és most kapaszkodjatok meg, az egyik riport egyenesen úgy fogalmazott, hogy: "Ez a szégyen és halál játéka, a hatóságoknak pedig tenniük kéne valamit ellene"FkS viszont úgy döntött, hogy 20-ra lapot húz és városa rendőrsége előtt is nyomott egy meccset a laptopján, amit feltöltött Youtube-ra, a kálvária pedig csak most kezdődött el igazán. Pár nappal később már kopogott is a rendőrség az ajtaján, letöröltették vele mindkét fent említett videót, majd lefoglalták az összes elektronikai eszközét, beleértve az öccséét is. Emellett minimális mennyiségű kábítószert is találtak, de ez nem volt akkora bűntény, mint az, hogy a rendőrség ellőtt lövöldözött a laptopján. A brazil videós viszont annyira nem hökkent meg és már egy új videójában el is mondta, hogy vesz gépeket és tovább folytatja.

Egészen hihetetlen történt, az pedig még borzasztóbb, hogy pont erre van ideje a rendőrségnek Brazíliában, amikor a Favelákban ennél bőven durvább dolgok történnek és sok helyre már be se mernek menni a hatóságok. Hosszú évek választanak még el attól minket, hogy a világ legtöbb pontján elismerjék az e-sportot és végre belássák, hogy az erőszakos játékok senkinek sem ártanak, talán csak annak a néhány pixelnek, ami körről-körre meghal vagy éppen eltűnik a digitális térben.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!