Pillanatnyi fellángolás vagy mostantól erre számítsunk a FaZe-től?

Három borzasztó verseny után végre NiKoék emelhették magasba a trófeát.

Az biztos, hogy a BLAST Pro Series Miami eredményeire nem sokan számítottak, a nap végén valószínűleg inkább a bukik örülhettek. Már az önmagában váratlan, hogy az Astralis egymás után három mérkőzést is elveszít, de a dánokon túl a Liquid is elfelejtett játszani a FaZe pedig hirtelen tündökölt.

Pedig pont a mérkőzéseket megelőző napon készítettek egy interjút NiKo-val, ahol túl sok pozitív mondat nem hangzott el, azt is elárulta például NiKo, hogy csak kényszerből irányítja a csapatot. Mindezek után könnyedén gázoltak át a világ első három csapatán, igaz, ehhez az eredményhez gyakorlatilag még a csillagoknak is együtt kellett állnia. Persze nem vonok le semmit a FaZe érdemeiből, biztosan energiát nem kímélve készültek a versenyre, azt pedig pontosan tudjuk, hogy egyenként mekkora sztárjátékosok alkotják a csapatot.
Ugyanakkor az is igaz, hogy az Astralis is borzasztó formában volt, hónapok óta nem volt olyanra példa, hogy Xyp9x vagy éppen device negatív statisztikával zárjon egy versenyt. Végül a negyedik helyen végzett a csapat, ami szintén egy kivételes eredmény a dánok szempontjából. Magisk 2018 februári csatlakozása óta mindössze egyszer végeztek ennyire "alul" egy versenyen, a StarSeries & i-League negyedik szezonjában az 5-8. helyen zártak.

A Liquid viszont nem panaszkodhat, hiszen hozták a megszokott második helyet. Viccet félretéve hiába volt előttük nyitva az ajtó, hiába "csak" a FaZe volt az ellenfelük, megint nem sikerült a döntő és két nagyon gyors pályán kikaptak. Nem kellett különösebb stratégia NiKoéknak, egyszerűen lemosták a Liquid csapatát mindkét pályán. Dust2-n például míg rain 13-0-ban volt, addig az amerikai oldalon nitr0, ELiGE és Twistzz is magukra öltötték James Bond szerepét. Rain egyébként olyannyira jól játszott, hogy a meccs közepén a Liquides játékosok már azt is megkérdezték, hogy mit evett a meccs előtt, mert ez embertelen.
A hónap végén kezdődik majd az IEM Sydney, ahol ugyan a Na'Vi és az Astralis nem fog játszani, ellenben egy FaZe vs Liquid visszavágó könnyen összejöhet majd. Hogy pillanatnyi fellángolás vagy valami komolyabb volt-e a FaZe BLAST Pro Series Miami szereplése, az minden bizonnyal Ausztráliában kiderül majd.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!