Robotnyuszival és rengeteg pilóta skinnel érkezik a 8.40

Robotnyuszival és rengeteg pilóta skinnel érkezik a 8.40

Az adatbányászok sosem pihennek.

Ahogy azt már megszokhattuk, a frissítés után az adatbányászok azonnal elkezdenek dolgozni azon, hogy minél több skint ismerjük meg a megjelenése előtt. Ez természetesen most sem volt másképp, időhúzás helyett pedig nézzük is, hogy mit hoz majd a 8.40.

A nyolcadik hét töltőképernyője nem lett túl extrás, ugyanazt kaptuk meg, amit már láthattunk a teaser képeken.

Úgy néz ki, hogy ezzel a frissítéssel érkezik az Inferno Pack is, ami egy skin, csákányt, wrapot és egy kis V-Bucks-ot is magában foglal, ami mellett még küldetéseket is láthatunk.

ITT hallgathatjátok meg a legújabb Music Pack-et

Úgy néz ki, hogy két robotnyuszi is érkezik, akik egymáshoz illő backblinget is kapnak, a kék lesz a páros boldog tagja, míg a piros kicsit idegesnek tűnik.

Emellett érdemes megemlíteni ezeket a pilótákat is, akiket nem csak a leakek között, hanem már a játék NEWS fülében is láthattok és akár meg is vehettek, legalábbis az Epic elmondása szerint.

A skinek mellett új kihívások is érkeztek, amik a RUN! névre hallgatnak.

Négy új wrapról is lehullott a lepel.

Az új event hangok mellett a térképen látható egy hatalmas kráter és egy benne lévő, valószínűleg űrhajó bunker, ami szorosan kötődhet az eventhez.

Úgy néz ki Thanos sem késik tovább!

A Snow Event hangjai is megérnek egy misét

Mégsem űrhajó, hanem egy bunker vagy éppen kilövő állomás található Loot Lake kellős közepén!

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!