Esport1 - "Gratulálok apa, megcsináltuk. Örökké szeretni foglak!"

Dupreeh édesapjára emlékszik kezdő karrierje felelevenítésével.

Múlthéten az Astralis irányítója, gla1ve mesélte el saját történetét. Azt hogyan és hol kezdte a profi CS:GO karrierjét, hogy fogadta ezt a családja és miként birkózik meg a világ legjobb csapatának irányításával. Ha lemaradtatok róla mindenképpen pótoljátok, most pedig dupreeh volt a soros, aki soraival édesapjának mond köszönetet.

"Édesapám mindig is megtervezett mindent, így vezette a családunkat. Teljes mértékben rá tudtunk támaszkodni"

"Bármi is történt az iskolában vagy otthon, tudtam, hogy apára számíthatok. (...) Amikor komolyabban elkezdett érdekelni a CS, tudtam, hogy először édesapám tesztjén kell átmenjek. Először egy barátom születésnapján játszottam a CS-vel, és azonnal magával ragadott. A gond csak az volt, hogy otthon nem volt PC-m így különböző kávézókban kezdtem el járni, ahol a fiatalok CS-vel töltötték idejüket. Aztán pár hónappal később apa vett egy új gépet otthonra. Nagyon boldog voltam, és persze munkára lett véve a gép, pontosan tudtam, hogy futni fog rajta a Counter-Strike is."

"A családom továbbra is Peter Rasmussenként ismer, de nektek dupreeh vagyok, az Astralis játékosa. Az utóbbi két évben fantasztikus eredményeket értünk el a csapattal, több Major kupával és rengeteg egyéb díjazással gazdagodtunk, miközben a CS történelmének egyik legjobb csapatává váltunk. Persze az eleje nekem is nehéz volt, a szüleim nem igazán nézték jó szemmel, amikor bejelentettem, hogy megélhetés szintjén is a játékkal akarok foglalkozni. Tudom, hogy nem örültek amikor a tanulmányaim károsodtak a CS miatt, de mindig támogattak engem. Apa talán még mai napig is fuvarozna engem hétvégi bajnokságokra, a végsőkig kitartott az álmom mellett."

"Pontosan emlékszem arra a napra, teljesen ugyanolyan volt mint a többi, de apának el kellett mennie egy rutinvizsgálatra. Amikor ebédnél a nappaliba értem már éreztem, hogy valami nem jó. Leültem és elmondták, hogy apának rákja van. A gyomrából indult, de mire észrevették már elterjedt több szervében is. (...) Nehéz egy ilyen hírre reagálni, először csak ültem ott és néztem apát, aki ugyanolyan egészségesnek nézett ki, mint korábban mindig. Nem úgy nézet ki, mint aki éppen most kapott egy hírt, hogy veszélyben az élete. 2010-ben kezdte el a kezeléseket és akkor minden megváltozott. Az addigi biztos családi hátterem szétesni látszott. Apa mégis a család legerősebb tagja maradt, még ezekben a nehéz években is."

"Nem nagy meglepetés, de a CS-ben találtam egy kis menedéket. Játék közben újra boldog lehettem. A testvérem persze aggódott, hogy néha túl sok időt töltök a gép előtt, de látta és hallotta a győzelmeimet és a vereségeimet is, amik miatt picit talán elhitte, hogy én itt találtam menedékre. Teltek az évek és apa továbbra is beteg volt, de már kezdtünk hozzászokni úgymond. Ami a leginkább segített, hogy kezdett beindul a CS:GO karrierem, 2014-ben aláírtam a Dignitas csapatához. A szüleimnek mondtam el először, hogy "Hé nézzétek, pénzt fogok keresni a játékkal!", persze koránt sem volt egy nagy összeg."

"2016-ban aztán a csapattársaimmal megalapítottuk az Astralis-t. Egy évvel később, amikor Major győztesként annyi pénzt vittem haza, amiről korábban csak álmodtam, apa volt az aki segített rendben tartani az anyagiakat. Mindenben segített nekem és borzasztóan hálás vagyok amiért előtte nőhettem fel. Persze tudtam, hogy semmi sem tart örökké. Emlékszem, amikor az orvosok azt mondták neki, hogy nem írhatnak fel neki több fájdalomcsillapítót. Azt hiszem az volt az a pillanat, amikor feladta. Összehívtam egy megbeszélést a csapattársaimmal és elmondtam nekik, hogy apa állapotba rosszabbodik. Ha alulteljesítek, akkor az ezért van. Borzasztóan hálás vagyok, amiért ilyen nagyszerű társaim vannak, hiszen megértették, hogy nekem a család az első és továbbra is támogattak mindenben."

"Februárban épp otthon voltam és az IEM Katowice Majorre készültem. Apa ekkor már kórházban volt és tudtuk, hogy bármelyik percben elhagyhat minket. Az utolsó napokban már alig volt magánál, de még egyszer volt alkalmam beszélni vele. Azt mondta, "Azt akarom, hogy elmenj a versenyre. Sok szerencsét!" (...) Tudtam, hogy nem profi játékosnak szánt engem, de még így is büszkévé tudtam tenni. Azt látta utoljára, hogy a világ egyik legjobbja vagyok és azt csinálom, amit szeretek. Ez mind a közös munkánknak köszönhető, szóval gratulálok apa. Megcsináltuk. Örökké szeretlek!"

Dupreeh megható történetének teljes egészét ITT olvashatjátok el.