Esport1 - "Tudtam, hogy nekem kell irányítanom!"

Az Astralis irányítója maga mesélte, hogyan is kezdődött karrierje és hogyan építette fel csapatát.

Reggel azt tárgyaltuk ki, hogy a legfrissebb HLTV listát követően, az Astralis már egy éve uralja a mezőnyt. Most délután a dánok irányítójának személyes történetét fordítottam le nektek. Nem kell száraz töri leckére számítani és mégis minden benne van. Az irányítói szerepéhez való vonzódása, a kezdeti évei és persze az is, hogy a szülei hogyan viszonyultak a videojátékhoz, mint karrierhez.

Egy Counter-Strike meccs egy folyamatosan fejlődő harctér ahol mindig azonnal kell igazodni a kialakult helyzetekhez. A játékosaim ezt könnyűvé teszik számomra sokszor, viszont amikor meg kell hoznom a döntéseket, mindig a csapat élvez prioritást az egyén felett.

A játékosok meg akarják hozni a saját döntésüket, a saját ösztöneik szerint cselekedni, és ezt figyelembe kell vennem. Hiszem, hogy van helye az egyéni megmozdulásoknak, de tisztában kell lennem velük és köréjük alakítani a dolgokat. Ha mindent megengedek, széthullik a csapat.

Az egész csapat teljes erőbedobással dolgozik, de a szerveren rajtam múlik, hogy annyira hatásosan hajtsuk végre. Nagyon fontos keménynek és határozottnak lenni vezetőként. Tudnod kell mi a terved, és meg kell mutatnod a társaidnak is, hogy maximálisan hiszel minden mozzanatában. Mondjuk dupreeh fel akar futni Mirage röviden. Ez nem olyan egyszerű, hogy "dupreeh menjen fel röviden". Tudnom kell, hogy csapatként, hogyan fogunk reagálni, ha megnyeri az ott kialakuló párbajt. És ha elveszti? Akkor hogyan reagál majd a csapat? A legmagasabb szinten, nincs idő állni és gondolkodni a következő döntésről.
Az irányítás az egyik mozgatórugója az én családomnak. Nem gondolom, hogy bárki vezetőnek születik, azt el kell érned, de mindenkiben ott a potenciál, hogy egy legyen. Az én családomban úgy esett, hogy mindenki azzá vált. Az apám tanár volt, olyan gyerekekkel foglalkozott, akik nem tudtak beilleszkedni. Édesanyám is vezető a munkájában és a bátyám is mindig kapitány volt a focicsapatában. Nekem is dolgoznom kellett rajta, de a környezetem inspirált és természetes, hogy én is irányító lettem.

Sokat fociztam gyerekként. A suliban és az egyik legjobb dán akadémián, a Brøndby IF-n. Mellette mindig is játszottam videó játékokat, ahogy a legtöbb gyerek, de volt egy térd sérülésem, ami miatt többet kezdtem el CS-zni. Nem tudtam, hogy valaha újra fogok-e focizni, szóval valamivel be kellett töltenem a keletkezett űrt.
Nem tartott sokáig, hogy rátaláljak az e-sportra és a kompetitív oldalára a CS-nek. Bármit is nézzek éppen - CS vagy foci - próbálom a világ legjobbjait követni. Amikor éppen nem játszottam, akkor néztem. Ha jó csapatok játszottak egyszerűen muszáj volt néznem a meccset.

Egyik este volt egy mérkőzés Kínában, a fnatic és a Na'Vi, vagy talán a NiP játszott, nem teljesen emlékszem, de két top csapat volt az biztos. Másnap reggel iskolába kellett mennem, úgyhogy az lett a vége, hogy egy kicsit korábban aludtam el a szokásosnál, és felkeltem hajnal 3-kor. Muszáj volt néznem. De nem csak a szórakozásért néztem. Csak úgy nézni a meccseket nem igazán elégített ki. Tudni akartam miért is csinálják azt a csapatok, meg akartam ismerni minden egyes játékos minden mozzanatát.
Az olyan játékosokat tanulmányoztam, mint f0rest, GeT_RiGhT, cArn vagy Zonic. Olyanokat kérdeztem magamtól, mint "Miért ezt csinálták? Miért mozgott úgy ebben a körben?" Ők rengeteget segítettek nekem, hogy jobb játékos legyek.

Sosem mondtam a szüleimnek, hogy "Hé, profi CS játékos akarok lenni!" Mikor fiatalabb voltam mindketten tudták, hogy nincs sok pénz a videojátékokban, szóval természetesek voltak aggodalmaik azzal kapcsolatban, hogy sokat gépezem. Segítettek ,hogy megértsem, fontos megtalálnom az aranyközéputat az időm beosztásában és, hogy ne hanyagoljam el az életem más területeit.
Van egy vicces sztorim, ekkor fogták fel igazán, hogy tényleg lehet pénzt keresni CS-vel. Kijutottunk az első CS:GO Major-ra, a n!faculty csapatával, ami csodálatos volt. Ez azt is jelentette, hogy kapunk pénzt a matricák után. Ez az összeg végül 25 ezer dollár körül lett, az akkori fizetésünk pedig 250 euró volt havonta. Nem igazán tudtam elmondani a családnak, hogyan jutottam hirtelen egy kis pénzhez. Képzeljétek el, hogy valaki próbálja magyarázni, hogy kapott egy csomó pénzt, mert valaki a matricáit veszi egy videojátékban. Persze ők sem értették, de örültek a sikeremnek.

Nem sokkal azután, hogy az első jó szerződést megkaptam egyértelművé vált, hogy ez lesz az én karrierem. Természetesen, nem volt garantálva, hogy befutok, de utólag nagyon jó visszanézni és azt látni, hogy "megcsináltam" az Astralis-szal.

Vicces visszanézni ezekre az időkre. Jöttem haza a suliból, töltöttem le a demókat a legjobb csapatok minden irányítójától. 15 és 17 éves korom között többet tanultam a játékról, mint előtte bármikor, sőt valószínűleg a mai napig. Tanulni abból, hogy másokat nézel jó dolog. De most mi vagyunk legjobbak, mi diktáljuk a feltételeket.
Mindig mondják, hogy nehezebb a csúcson maradni, mint oda eljutni? Egyetértek vele. Csapatként nagyon jól látjuk, hogy mik az erősségeink és azok hogyan illenek be az adott metába. És ami talán még fontosabb, hogy ezt más csapatokra is ráillesztjük. Meg kell néznünk mik az ők erősségeik a metában és hogyan tudjuk ezeket kezelni?

Mint csapat, nem vagyunk verhetetlenek. Folyamatosan azon dolgoznak a többiek, hogy megtalálják a módját a legyőzésünknek. Ezzel is kényszerítenek minket, hogy állandóan fejlődjünk és változzunk.
Szorosan együttműködünk a szervezetünkkel, a RFRSH-el, hogy biztosra menjünk mindenből a legjobbat kapjuk. Jó, hogy körülöttünk mindenki - az edzőtől kezdve a menedzsmentig - azon dolgozik, hogy elérjük a céljainkat, és teljesen a játékkal tudjunk foglalkozni. Lesznek körök, meccsek, versenyek ahol kikapunk. De tudom, hogy én és a csapat mindent meg fogunk tenni, hogy a mezőny előtt maradjunk amíg csak tudunk.