Újabb remek nyilt kvalifikációs verseny - Simán lecsalták a Vega Squadront

CS:GO - Mindig van egy-két érdekes játékos a nyílt selejtezőkön.

Szerencsére az ESL idén sem bízza a véletlenre és a világ szinte minden pontjára elviszi a legszínvonalasabb CS:GO versenyeket. 2019 rögtön azzal kezdődött, hogy az IEM Katowice verseny ezúttal Major volt, jelenleg is zajlik az EPL, de szurkolhatunk még  IEM Sydney és ESL One: Köln versenyeken is.

Utóbbinak a napokban zajlik a második nyílt selejtezője, ahonnan a két legerősebb csapat a zárt selejtezőben küzdhet majd tovább. A nyílt kvalifikációkon bárki elindulhat és ennek néha sajnos meg is van a gyümölcse. Nem egyszer láttunk már olyat, hogy a semmiből feltűnik egy csapat, vagy csak egy-két játékos aki az online selejtezőkben Astralis szintű játéktudással játszik. Persze nem mutogatunk senkire azonnal, de a legtöbbjükről rövid időn belül kiderül, hogy csaló. Főleg azért mert egy esetleges győzelem után a LAN-ra már nem tudnak elmenni egy jól irányzott vízumprobléma kifogással. Emlékezzünk csak vissza például a NoxFire League nyílt selejtezőjére, ahol az akkori Budapest Five is le lett csalva, a kétes csapat pedig azóta is a ligát körülvevő botrányok középpontjában áll.

Hasonló esetre panaszkodott tegnap Igor "crush" Shevchenko, a Vega Squadron játékosa is, aki csapatával az ESL One: Köln második nyílt selejtezőjében vett részt. Bárki számára elérhető a meccs demója az esea oldalán, bőven van mit nézni benne, de úgy gondolom, hogy már a lenti Twitter bejegyzésben látható videó is sok mindent elárul az illetőről. A fenti játékos fejét nagyon szépen be tudja tájolni emberünk falon keresztül, de az sem semmi, ahogy az utolsó lövésnél hirtelen ránt egyet a célkereszt , persze már miután beadta a fejest. Rappen11 szinte rögtön meg is kapta az esea banját, azóta pedig több FACEIT profilja is előkerült, ezeken is már ott van a megérdemelt ban.

Nem maradtunk magyar csapatok nélkül sem, azonban sem a Budapest Five, sem a Salamander Gaming csapata nem tudott remekelni, így már az első, illetve a második körben búcsúznunk kellett tőlük. Gabessonéknak mondjuk nem volt könnyű dolga, hiszen a három fiatallal összeálló Pasha-NEO páros ellen kellett megküzdeniük. A selejtező ma este folytatódik, ahol a Vega Squadron már a top 16-ban várja ellenfelét.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!