Elveszítette hihetetlen Inferno rekordját az Astralis

Elveszítette hihetetlen Inferno rekordját az Astralis

A BIG képes arra, amire a többiek már hosszú idő óta nem.

Véget ért az ESL Pro League kilencedik szezonjának első csoportköre, ahonnét négy csapat máris a döntőbe jutott. A mousesports, a FaZe, a G2 és az Astralis már biztosan megküzdhet a többiekkel a döntőben, míg az OpTic, a North, a Heroic, a devils.one, a Na'Vi, a fnatic, a HellRaisers és a BIG viszont egy új csoportba kerül, ahol további négy döntőt érő helyért játszhatnak majd.

A világelső dán csapat tegnap biztosította be továbbjutását, ám a BIG elleni mérkőzésük koránt sem volt annyira egyszerű, mint amire a legtöbben számítottak. A német többségű csapat bár tudott mutatni néhány szép kört a saját választású Dust2-n, a dánok viszonylag simán, 16-10-re nyerték a pályát. Ezek után következett Inferno, ahol az Astralis már 21 meccs óta volt veretlen. A BIG azonban sokkal jobban tartotta magát ezen a pályán, mint az elsőn, az Astralis pedig meglepően sok hibával játszott. Különösen device volt csak árnyéka önmagának.

Az utolsó körökben azonban újra a megszokott Astralis-t láthattuk, ekkor már viszont csak a hosszabbítás lehetett az elsődleges céljuk. Sikerült is ezt elérniük, ám az extra körökben a BIG újfent erősebbnek bizonyult, így gob b vezetésével megnyerték Inferno-t. A dánok így elbukták a pályán elért, hosszú ideje tartó veretlenségüket, ráadásul egy olyan ötöstől, akikre a lehető legkevesebben számítottak. Persze mindez hiába volt, hiszen a hajnal 2-ig tartó mérkőzést végül a dánok zárták nyertesként, miután behúzták Overpass-t is 16-14-re.

Bár közel sem beszélhetünk arról, hogy hanyatlásnak indult volna az Astralis, az tény, hogy egyre több apró hibával játszanak. A BLAST Pro Series Miami során láthattuk, hogy Bo1-ben elkaphatóak, a BIG viszont most Bo3-ban szorongatta meg a dánokat. Ilyen szoros, minimum Bo3-as mérkőzése utoljára 2018-ban volt az Astralis-nak, decemberben a Team Liquid tudott közel kerülni hozzájuk az EPL nyolcadik szezonjának Bo5-ös döntőjében.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!