Három éve még azt sem tudtam, hogy mivel játszik a fiam. Mára nekem is a hobbimmá vált - E-sport anyu, 1. rész

Három éve még azt sem tudtam, hogy mivel játszik a fiam. Mára nekem is a hobbimmá vált - E-sport anyu, 1. rész

Induló cikksorozatunkban egy hazai profi játékos édesanyja mutatja be saját tapasztalatain keresztül, hogyan ismerkedett meg az e-sporttal.

Ha valaki, 3 éve azt mondja nekem, hogy én valaha CS:GO meccseket fogok nézni, biztosan kinevetem, vagy az is lehet, hogy röhögőgörcsöt kapok, mert konkrétan azt sem tudtam, hogy mi ez a játék.

Mára, elmondhatom magamról, hogy az egyik hobbimmá vált. No, nem a játék, hanem a szurkolás, a meccsek eredményeinek nyomon követése! Én egy olyan ötvenes nő vagyok, aki nem sorozatokat néz, hanem CS:GO meccseket! Igaz, ez egy hosszú folyamat eredménye volt.

Hol is kezdjem…

A családban négyen vagyunk, ebből ketten CS:GO-znak. A kisebb gyerekem most kezdi bontogatni a szárnyait, a nagyobbik profi szinten űzi. Abban biztos vagyok, hogy amennyiben nem indul el az idősebb karrierje, akkor továbbra is teljesen - legjobb esetben is,- semlegesen állnék a játékhoz, de hogy pozitívan nem, az biztos. Ezért nem is ítélem el azokat a szülőket azokat a felnőtteket, akik elsőre negatívan állnak ehhez a sportághoz.

Mi, magyarok, nem vagyunk elég nyitott emberek. Amit nem ismerünk, attól vagy félünk, vagy valótlan dolgokat állítunk anélkül, hogy meggyőződnénk annak valóságtartalmáról. Az első gondolatom az volt ezzel a játékkal kapcsolatban, hogy oké, hadd játsszon vele a gyerek, hadd engedje ki a gőzt a suli után. Mivel aktív sportoló is volt mindkét gyerekem, így különösebb félelmem nem is volt ezzel kapcsolatban. Ártatlan játéknak tűnt az egész.

Aztán jöttek a problémák...

Ahogy haladt az idő a nagyobbik egyre többet ült a számítógép előtt. Nem annyi időt töltött el a tanulással, amennyit én szerettem volna, nem hozta azokat a jegyeket, amiket én elképzeltem, bár simán képes lett volna rá. Az iskolatáska az előszobában landolt és reggel öt perc alatt már be is volt pakolva. Kezdte az aktív fizikai sportot is háttérbe szorítani, majd teljesen el is hagyta.

Sokáig türelmes az ember, sorolja az érveit:

Tanulj fiam, mert így semmi nem lesz belőled, ha nem lesz egy normális diplomád, mihez fogsz kezdeni, miért pocsékolod el a tehetséged egy ilyen idétlen lövöldözésre.

Este, amikor hazaértünk, ment a játék, jöttek az újabb próbálkozások:

Miért nem mozdulsz ki egy kicsit a szobádból, miért nem mész el egy kicsit mozogni, egész nap itthon tespedsz a gép előtt, húsz év múlva rokkant leszel, tönkre megy a szemed, az idegrendszered, a tested…

Később az is megfordult a fejemben:

El kéne vágni ezt a vezetéket, sőt talán le is kellene mondani az internet előfizetést…

Süket fülekre találtunk.

Ti, nem értetek semmit! Arról hallottatok már, hogy az északi országokban a fiatalok 60 %-a játszik és a lányok 40 %-a is? Azt tudjátok, hogy a Majort (a CS:GO legnagyobb versenye - a szerk.) Dániában többen nézték, mint az olimpiát? Tudjátok, hogy egy ilyen verseny megtölt egy több tízezres stadiont? Tudjátok ti azt, hogy milyen életszínvonalat tud biztosítani ez a hülye lövöldözés, ha egyszer befut valaki? - győzködött minket.

Az elfogadás első lépései...

És akkor megnyitotta az internetet, belenéztünk a versenyekbe, a döntők utáni pillanatokba… Nem mondom, hogy nem érintett meg. 

Oké, lehet, hogy ez így van, de ez ezer gyerekből, vagy inkább tízezerből, egynek jön be, és a többivel mi lesz? Miből fog megélni, mihez kezd majd magával, ha kiderül, hogy a több száz, több ezer befektetett órából nem lesz semmi? Szóval, ment az állóháború.

Egy dologra azonban nagyon gyorsan rájöttem. Tiltani semmit nem szabad és nem is érdemes! Ezzel olyan ellenállást váltunk ki a gyerekből, hogy még jobban, még görcsösebben fog ragaszkodni az elképzeléseihez. Ja, és be fog zárkózni, lelkileg is, és annak meg semmi értelme, mert akkor nem tudsz vele megbeszélni semmit. Meg kell találni az arany középutat. Legalábbis ekkor ezt gondoltam.

Itt azonban, nincsen arany középút. Ha valamit el akarsz érni, és nagyot mersz álmodni, akkor mindent alá kell rendelned a célodnak. Az én gyerekem, mert nagyot álmodni!

Szerzőnk, E-sport Anyu elhivatottságot érez aziránt, hogy megváltoztassa a szülők hozzáállását az e-sporttal kapcsolatban, így hétről hétre megosztja saját tapasztalatait, ugyanis ő már egy profi, és egy szárnyait bontogató e-sportolót nevel. Kérésére nevét nem publikáljuk.

MONDD EL TAPASZTALATAID, VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!