A közepes tankok újraegyensúlyozása a második fázisba lépett

A közepes tankok újraegyensúlyozása a második fázisba lépett

Ismertetjük, hogy milyen konzekvenciákat szűrtek le a fejlesztők a közepes tankok újraegyensúlyozására irányuló első tesztek eredményeiből.

A közepes tankok újraegyensúlyozására irányuló tesztek első fázisa a mai napon véget ért, így megosztanánk veletek az eredményeket. Az újraegyensúlyozásra irányuló terveink heves vitákat váltottak ki a közösségen belül. Megértjük, hogy ez egy rendkívül kényes téma, hiszen a tier X-es tankokat kívánjuk módosítani, és tisztában vagyunk azzal is, hogy egy top jármű kifejlesztése nem egy-két nap. Ezért szeretnénk benneteket informálni mindenről.

Először is kiemelnénk, hogy a módosítani kívánt öt jármű közül kettőnél, az Object 430-nál és az Object 430U-nál visszavontuk a nerfeket. Ez a két jármű olyan marad, mint jelenleg. Nem változtatunk rajtuk. Kérünk benneteket, a következő sorokat annak tudatában olvassátok, hogy a tesztek eredményeitől függően még sok minden változhat.

Leopard 1

A Leopard 1-re mesterlövész tankként tekintünk, ezért elsősorban a főfegyverzetét kívántuk erősíteni. Két zárt teszt után a pontosságon, a lövegstabilizáción, az átütésen és a lövedék sebességén javítottunk. Úgy döntöttünk, hogy megtartjuk az APCR lövedéket, hiszen a nagy hatótávú lövéseknél ezt a lőszertípust éreztük a legjobbnak. A normál APCR lövedék 1,480 m/s, míg a prémium APCR lövedék 1,613 m/s sebességgel száll. Mindez a 0,29-es pontossággal kombinálva a Leopard 1-et a legprecízebb lövésszé teszi a játékban.

Ha a tesztelés jól alakul, akkor a Leopard 1 két APCR lövedék között választhat majd, ráadásul ezek az APCR lövedékek csak minimálisan veszítenek átütési értékükből nagy hatótávnál. Ez még nem minden. A lövegstabilizációt is javítjuk, és mindent egybevéve 28%-kal lesz jobb, mint jelenleg. Elvárásaink szerint ezeknek köszönhetően a Leopard 1 a tökéletes gyorsan mozgó mesterlövésszé válik.

STB-1

Az STB-1-nek jelenleg nincs meg az egyedi stílusa. Szeretnénk adni neki egyet. A hidropneumatikus felfüggesztéssel ezt elérhetjük, -ráadásul sokan kértétek is, hiszen az STB-1 a valóságban is rendelkezett vele. Az állítható felfüggesztés hasonlóan működik majd, mint a svéd közepes tankoknál, azaz ha egy meghatározott sebesség alá érünk, akkor automatikusan bekapcsol. A bedöntött testtel jobb lövegsüllyedés érhető el. A mostani -10 fok helyett -12 fok lesz a lövegsüllyedése.

A teszt második szakaszában fontosnak éreztük, hogy javítsunk a torony védettségén. Így a következőket tesszük:

1.) Kijavítjuk a lövegpajzs gyengeségeit.
2.) A lövegpajzs vastagságát növeljük.
3.) A toronyfrontot általánosságban erősítjük.

Az STB-1 percenként kiosztható sebzésértékét is feljebb tornáztuk. Az újratöltési idő 7,3 másodpercről 7,1 másodpercre csökkentésével átléptük a háromezres küszöböt, és a harckocsi elérte a lenyűgöző 3.042 DPM-et. Az APCR lövedékét ugyan AP-ra cseréltük, de az első teszteket látva úgy döntöttünk, hogy az így elveszített torkolati sebesség túl drasztikus volt, ezért 1.050 m/s helyett 1.185 m/s sebességet adtunk neki. (A normál szerveren a harckocsi APCR lövedékkel eléri az 1.478 m/s torkolati sebességet.)

AMX 30B

Egyelőre érintetlenül hagyjuk, azaz az első fázis módosításait viszi tovább.

Szerkesztői vélemény

A Wargaming ugyan látja, hogy a három üvegágyúval gondok vannak, ahogy azt is, hogy a szovjet közepes tankok dominanciája megkérdőjelezhetetlen, de míg az első hármat csak óvatosan változtatják pozitív irányba, addig utóbbinál azonnal meghúzták a vészféket, amikor egy kicsit jobban felhördült a tömeg.

A Wargamingnek időnként a bevételek maximalizálása helyett ténylegesen a játékegyensúlyra kellene törekednie, ezért egy-egy jelentősebb változtatást akár azon is áron is megléphetnének, hogy a gyengített egységek kifejlesztésének árának egy részét -vagy akár egészét- visszaadnák a játékosnak, aki eldönthetné, hogy él az ajánlattal -megválva a gyengített tanktól-, ezzel lehetőséget kapva arra, hogy megszerezzen egy számára szimpatikusabbat.

Ha te lennél a fejlesztők helyében, akkor visszaadnád a módosított tankok kifejlesztésének árát a játékosoknak?

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



World of Tanks - Ismerd meg a WZ-111 5A tankágát

Használd ki a normál járművekre szóló kedvezményeket, a küldetéseket és a különleges ajánlatokat, hogy meghódítsd a kiegyensúlyozott WZ-111 model 5A vezető kínai nehéztank-ágat.