Hónapok óta komoly depresszióval küzd Redeye

Komoly gondokkal küzd a méltán híres kommentátor és házigazda.

Az idén már 47 éves Paul "Redeye" Chaloner nem csak a CS:GO, de más e-sport játékok egyik leghíresebb kommentátora és házigazdája is. Számtalan nívós versenyen láttuk és hallottuk már őt, tavaly ő volt a házigazdája a V4 Future Sports Fesztiválnak is, biztosan többen találkoztatok vele egy-egy közös fotó erejéig. Dan1 kollégám tollából született akkor egy remek cikk, amin keresztül megismerhetitek Redeye karrierjét, mi most azzal fogunk foglalkozni, hogy hová is tűnt az elmúlt több, mint egy évben.

A V4 volt ugyanis az utolsó nagy versenye, utána csak pár kisebb eseményen láthattuk, tavaly november óta pedig teljesen eltűnt az e-sport világából. Meglehetősen tartalmas twitlonger bejegyzésében mesélt az elmúlt hónapok nehézségeiről, amikkel még jelenleg is küzd. 

"Nehezen vettem rá magam, hogy leírjam ezeket a dolgokat. Nem azért mert szégyellem, hanem mert őszinte akarok veletek lenni, ami olyan dolgokat követel meg, amit mindig is nehezen tártam ismeretlenek elé. (...) Tulajdonképpen elég jó életem van, nem igazán kell aggódnom semmiért. Persze voltak idők amikor még a mostaninál is közelebb álltam a családomhoz, de közben olyannal foglalkozom, amit mindig szerettem, e-sporttal."

(...) "Megtanultam, hogy bármennyire is tűnik tökéletesnek az életed, bármennyire is remek és szerető családod van, az agyadban nem biztos, hogy minden jól működik. És ekkor szinte a semmiből hatalmába kerít a depresszió. A legnehezebb időszakban szorongástól is szenvedtem és ami még rosszabb, azt hittem, hogy mindenki ártó hátsó szándékkal fordul hozzám. Egy barát megkeres egy remek ötlettel? Biztosan akar tőlem valamit. Egy családtag átjön meglátogatni? Biztosan kémkedni akar utánam."

"Ma már olyan emberként írom ezeket a sorokat, aki megtanulta, hogy a mentális egészsége pontosan annyira fontos, mint a fizikai és, hogy ezt is kezelnem kell. Szégyenérzet nélkül kell megfelelő segítséghez fordulnom. El kell fogadnom a barátaim és a családom segítségét, és ami számomra a legnehezebb, nyíltan kell tudnom erről beszélni.

Ezt üzenném azoknak, akik hasonlóan nehéz időszakon mennek keresztül:

  • nem vagy egyedül
  • rengeteg ember törődik veled és szeret téged
  • kérj segítséget
  • rengeteg olyan segítő kéz nyúl majd feléd amire nem is számítanál
  • minden jobbra fordul majd

Kérlek titeket akkor is kérjetek segítséget, ha hozzám hasonlóan azt gondoljátok, hogy nincs rá szükségetek. A SEGÍTSÉG SEGÍT."


Mihamarabbi teljes felépülést kívánok Redeye-nak és ha valóban olyan olvassa ezeket a sorokat, aki hasonló nehézségekkel küzd, akkor fogadja meg a tanácsait, merítsen erőt Redeye történetéből és ne féljen segítséget kérni. A teljes twitlonger bejegyzést ITT OLVASHATJÁTOK eredeti, angol nyelven.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!