Ötletcsomag Dr. Boom, Mad Genius nerfelésére

Körbejárjunk, hogy milyen nerf prekoncepciók jöhetnek szóba Dr. Boom, Mad Genius esetében.

A Warrior nerfelése körüli elmélkedések középpontjában többnyire Dr. Boom, Mad Genius áll. Az általános vélekedés szerint ez a hőskártya egészen addig rendben volt, amíg a Death Knight hősök ki nem rotáltak, de most ez az egyik legnagyobb rákfenéje az osztálynak. Azt nem tudjuk kijelenteni, hogy egyértelműen nerfek érik majd ezt a lapok, de több, mint valószínű, hogy a közeljövőben kezd majd vele valamit a Blizzard.

A Rush passzív eltávolítása

Kezdjük rögtön a leggyakoribb, és egyben legerőteljesebb nerf ötlettel, ami nem más, mint a mecheknek kölcsönzött Rush passzív megszüntetése. Ha nem akarunk túl drasztikusak lenni, akkor akár még az is elképzelhető, hogy a hősképesség egyik változata épp ez a passzív legyen, de hosszútávon túl nagy érték nyerhető ki ebből, -különösen a hősképességekkel kombinálva.

A hősképességek gyengítése

A KABOOM! és a Micro-Squad rendben vannak, sőt utóbbinak egy esetleges Rush passzív eltávolításakor nyugodtan lehetne Rush tulajdonságot adni. A Blast Shield esetében 7 helyett elegendő lenne 4 armor,a Delivery Drone egy véletlenszerű mechet adhatna kézbe, és a Zap Cannon egy véletlenszerű ellenfélbe sebezhetne. Természetesen nem törvényszerű, hogy mindhárom említett képességet nerfeljék, illetve az is bizonyos, hogy a legfőbb probléma a Delivery Droneból kinyerhető végtelen értékkel van.

Az ördög a részletekben rejlik

Célunk nem az, hogy a Warrior körüli elégedetlenség nagy részét egy lapra zúdítsuk rá, így sokkal inkább gondolatébresztőként érdemes tekinteni cikkünkre. Nem szabad elfelejteni, hogy a játék összetettsége miatt kifejezetten egy lapot nem szabad célkeresztbe állítani, és mindig figyelembe kell venni a nagy egészet, amire a lentebb beágyazott cikkben a játék egyik vezető fejlesztése is felhívja figyelmünket.

Osszátok meg velünk véleményeteket a témáról! Mit gondoltok Dr. Boom, Mad Geniusről? Egyetértetek azokkal, akik szerint a lapot sürgősen újra kell egyensúlyozni, vagy azon a párton vagytok, hogy a következő kiegészítők anélkül egyensúlyozzák ki a lapot, hogy ahhoz hozzá kellene nyúlni?

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!