Esport1 - Ezúttal a három részre szakadt Kínával rabolta el szívünket a Total War széria

A Rome II óta ezt a felvonását élveztem a legjobban a szériának.

A '90-es évek egyik legnépszerűbb játékstílusa volt az RTS, ami már kevésbé remek darabokkal, de az ezredforduló után is köszönte, jól volt. A gamer közösség és a játékok azonban változtak az idők alatt, egy átlag RTS sokkal kevésbé tudott már megfelelni a modern elvárásoknak, így gyakorlatilag egy kezemen meg tudnám számolni, hány kiemelkedően jó darab született mondjuk tavaly. A Total War széria azonban egyike volt a fantasztikus stratégia játékoknak, még a stílus számára legnehezebb időkben is. A sorozat legújabb darabja, a Three Kingdoms újra a valós történelembe vezet minket, azon belül is a 190-ben létező Kínai területére. Lássuk milyen lett a Total War: Three Kingdoms.

Annyit már részletek nélkül is elárulhatok, hogy egészen fantasztikus. A Total War továbbra is az a stratégia játék, amit megismertünk anno 2000-ben és talán pont ez adja meg a varázsát még ma is. A többi RTS-hez képest itt ugyanis a mikro-, és makromenedzsmenttel is kell foglalkoznunk, miközben fő karakterünk szó szerint több ezer fős seregeivel hódítja meg az előttünk álló területeket. Ezúttal a 2. és 3. század éveiben szétszabdalt Kína lesz a játszóterünk, a játék pedig a Három Királyság Története című könyvre épül, eddig talán sosem látott sikerrel.

Ez idő tájt az ország három részre volt szakadva, a három királyság pedig hosszú évtizedeket felörlő háború árán akarta egyesíteni Kínát. Első nekifutásra 11 hadvezér közül választhatunk, ami nem csak egy frakciók közötti választás, hanem a képességek és a nehézség terén is minden hadvezér különböző. Később ez a szám egyébként 14-re növelhető DLC-k megvásárlásával, illetve Dong Zhuo seregeinek legyőzése után, akár vele is indíthatunk egy kampányt. Mind a 14 hadvezér saját tulajdonságokkal, saját személyiséggel rendelkezik, így van aki pusztán serege erejét kihasználva, más pedig inkább leleményességére támaszkodva tudja eldönteni a csatákat.
A hadvezéreken túl azonban lehetőségünk van további fontos vezetőket is állítani seregünk élére, akik szintén különböző bónuszokat adnak katonáinknak. De nem csak a csatákra, az elfoglalt területekre is figyelnünk kell. Itt is elképesztő részletességgel tudjuk menedzselni területeinket, elnököket, különböző vezetőket nevezhetünk ki, akiket aztán dicsérhetünk vagy éppen dorgálhatunk is cselekedeteik alapján. Sokkal fontosabb dolog ez, mint ahogy elsőre hangzik, hiszen csakis akkor tudjuk majd újra egyesíteni az országot, ha minden egyes vezetőnkkel jó kapcsolatot ápolunk, ők pedig rendesen ellátják feladataikat az adott városon belül. Itt lehet igazán elveszni a részletekben, amit a korábbi részekhez képest sokkal szorgalmasabban próbál elmagyarázni nekünk a játék, de ember legyen a talpán, aki elsőre megérti az egészet úgy, hogy kihagyott pár részt a korábbi Total War játékokból vagy esetleg most ismerkedik először a sorozattal.
A területeink mikromenedzselése során feledkezünk majd el leginkább az időről, velem többször is megtörtént, hogy csak pár percre léptem be a játékba, átolvasni még egyszer a diplomáciai helyzetet, beszélni a szövetségesekkel, ellenőrizni a városokat és vezetőiket, aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy odakint már bőven éjszaka van. Itt sajnos meg is kell jegyeznem, hogy bármennyire is élvezetes a játék ezen oldala is, még mindig kicsit túl bonyolult és nehézkes a HUD, a fejlődés és a területeink átláthatósága is. És sajnos a harc is ugyanazoktól a betegségektől szenved, amiktől már a sok évvel ezelőtti Total War játékok is. Hatalmas területeken, hatalmas seregeket irányíthatunk, de szinte mind harc olyan hosszúságúra nyúlik, hogy elkezdjük a fejünket vakarni és unottan bámulni a képernyőt. Ezt ellensúlyozandó a játék minden harc előtt dob nekünk egy lehetséges kimenetelt, amit egy gombnyomással el is fogadhatunk, megkímélve magunkat számos bosszankodástól. Én viszont minden TW játékban úgy gondoltam, hogy a hibáik és a hosszúságuk ellenére is érdemes minden harcot végigpörgetni, mégis csak a játék egyik alappilléréről maradunk le ha elkerüljük a csatákat.
Aki kezdetben vonakodik a csatáktól annak tudom ajánlani a Battle módot, ami csakis a harcokra fókuszál, így remek lehetőséget biztosít a gyakorlásra, hogy aztán felkészülten, taktikai tudásunk csúcsán vágjunk bele a kampányba. Összességében van néhány hiba vagy inkább funkció, amik változását már évek óta várjuk, illetve a kampány sem túl izgalmas, de ez érthető is, hiszen a fejlesztők törekedtek a minél pontosabb történelmi hűségre. A játék maga mégis szinte azonnal beszippant és magához ölel. Egyesek viszont túlzott összetettsége és nehézsége miatt hamar megunhatják a játékot, de higgyétek el, ha valamibe, hát a Total War játékokba érdemes beletanulni. Technikai fronton nem csak szinte teljesen bugmentes, de ezúttal az optimalizálással is sokat foglalkoztak fejlesztők, tökéletesen stabil teljesítményt kapunk egységeinkre maximálisan ránagyítva is, és ezer fős tömegek mozgatásakor is. Számomra a Rome II óta a legjobb Total War játékot tette most le az asztalra a Creative Assembly, kíváncsian várom, hogy mi jön ezután.