Nosztalgiázik a Valve! - Egysoros, ámbár fontos frissítés érkezett

Apró, bár annál fontosabb frissítést kaptunk.

Azt látni, hogy frissítés érkezett a kedvenc játékunkhoz mindig jó, hiszen még ha újdonságokat nem is, hiba javításokat biztosan kapunk. A CS:GO-hoz pedig az elmúlt hónapokban szinte rendszeresen kaptunk frissítéseket, gyakran heti kettőt is. Így van ez most is, hiszen a nagyrészt Vertigo-val foglalkozó tegnap hajnali patch után, ma is kaptunk egy frissítést, ráadásul ilyen tartalmasat viszonylag ritkán láttunk eddig.

GAMEPLAY

  • a füstök, HE gránátok és a tüzek mostantól mindenkinél ugyanúgy látszódnak

És itt véget is ért a patch tartalma, ennek az egy dolognak azonban bőven örülhetünk. Nem olyan régen foglalkoztunk azzal, hogy például a füstöknek miért kell hétféle animáció, miért látszódnak picit másképpen a játékos monitorján, mint például a spectate-ből figyelő ember szemszögéből. Mostantól ez megszűnt, szerveroldalon kezeli a játék most már ezt is, tehát mától nem futhatunk bele olyan esetbe, hogy a füst másik oldalán álló játékos hamarabb lát meg minket, mint mi őt. A frissítéssel együtt azonban becsúszott egy bug is, amit szerencsére pár perc leforgása alatt orvosolt a Valve. Ezt a bugot láthatjátok a lenti videóban.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!