Hirdetés

Így zajlik a K&H Év Esportolója választás

Huzsi | 19/05/25 19:55
Cikk mentése

Az év e-sportolója díj először a 2014-es PlayIT karácsonyi rendezvényén került átadásra decemberben, majd onnastól kezdve minden évben megjutalmazták az év kiválasztottjait, az idei átadást pedig már a K&H Magyarország is névadóként támogatja!

Hirdetés

Azonban mielőtt ennyire előre szaladnánk, nézzük meg mi is a története ennek a díjnak, azon kívül, hogy immáron ötödik alkalommal kerül átadásra. Az odaítélésre arra a mintára épült, amivel a klasszikus versenyszámokat űző sportolókat is díjazzák. A szervezője, illetve lebonyolítója az Esportmilla és a HUNESZ. Ezen a versenyen indulat minden magyar játékos, legyen az fiú vagy lány, akár kicsi vagy nagy, nemtől és kortól függetlenül bármilyen magyar és/vagy külföldi csapatban játszó magyar játékos részt vehet.

A közösség jelöltjei közül, egy zárt, szakmai plénum választ ki minden kategóriában három jelöltet, akik közül megszavazzák az év e-sportolóit, kommentátorait, valamint ugyanezen javaslatok alapján versenyszámonként minimum három jelölttel meghirdetésre kerül a lehető legtöbb fórumon, az év e-sportolója közönség szavazás és az év e-sportolója, illetve kommentátora közönség díj is. A szakmai zsűri tagjai a nagyobb e-sport közösségek vezetői, gamer rendezvények szervezői, gamer youtuberek, gamer újságírók. Természetesen kizáró ok, hogy valaki zsűrizhessen, ha önmaga is a jelöltek között van. A zsűri minimum 15, de maximum 21 főből áll.

De pontosan hogyan is történt a kiválasztás menete? A jelölteket egy kérdőív segítségével lehetett neveztetni a versenyre, ahol a javaslatot tevő, részletesen kifejti, hogy miért jelöli az általa preferált jelölted. Egy közel 300 fős jelölésből, a szavazatok (60%) és egyéb szakmai szempontok (40%) alapján egy zárt szakértői csapat megalkotta a kategóriánként minimum 3, de maximum 5 fős rövid listát.

Az idei díjátadóra június elsején kerül sor a budapesti PlayIT-en, az MNEB K&H színpadán.

Milyen kategóriák vannak?

  • Az Év E-sportolója csapat
  • Az Év E-sportolója játékos FPS kategória
  • Az Év E-sportolója játékos MOBA kategória
  • Az Év E-sportolója sportjáték játékos
  • Az Év E-sportolója játékos RTS/kártyajáték
  • Az Év E-sport Menedzsere
  • Az ÉV Felfedezettje
  • Az Év E-sportolója különdíj (4 db)
  • Életműdíj
  • Az Év E-sportolója közönség díj játékos
  • Az Év E-sportolója közönség díj kommentátor
  • Az Év E-sport kommentátora

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
3 db hozzászólás
  • nagyonjo33 2 hónapja
    Van név lista arról hogy idén kikből all a zsűri?
    0 0 Válasz
  • Scolwerz 2 hónapja
    Az év esport kommentátora: Oroberto!!!! NoKappa
    0 0 Válasz
  • szilveszter3 1 hónapja
    NoKappa
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?