K&H Év Esportolója - Közönségszavazás

K&H Év Esportolója - Közönségszavazás

Idén is kiderül, hogy ki volt Az Év E-sportolója. Bemutatkoznak a közönségszavazás kategória jelöltjei.

A K&H Az Év E-sportolója 2018 díjnak idén is két része is van. Az egyik egy szakmai zsűri által bírált rész, a másik azonban a közönséget is bevonja, vagyis ti magatok szavazhattok kedvenceitekre. A voksotokat május 29 este 10 óráig adhatjátok le:

Böröcz “DeadFox” Bence (CS:GO)

A második évét kezdte a HellRaisers-ben 2018-ban és a korábbi sikereket abban az esztendőben is sikerült elérnie a Woxic-kal és ISSAA-val kiegészülő csapatban. A londoni FACEIT Majorre első helyen jutott ki együttesével a CIS kvalifikációban, később viszont csak az 5-8. helyet sikerült elérniük, amikor a Liquid-től kikaptak 2-1-re. DeadFox 2018-ban a legnagyobb sikerét a Bets.net Master: Season 1-ben érte el, amit végül megnyertek, a legnagyobb pénznyereményt mégis a V4 Future Sports Festivalról vihette haza, ahol a 3-4. helyen zártak.

2018-as eredményei:

  • (5-8. hely) FACEIT Major: London 2018
  • (1. hely) CIS Minor Championship - London 2018
  • (2. hely) DreamHack Open Tours 2018
  • (1. hely) Bets.net Masters: Season 1
  • (3-4. hely) V4 Future Sports Festival - Budapest 2018
  • (2. hely) Moche XL Esprots
  • (2. hely) WePlay! Lock and Load

Kiss “Vizicsacsi” Tamás (LoL)

Vizicsacsi immáron negyedik éve a legnagyobb szinteken játszó magyar játékos, 2014-ben jutott be a Unicorns of Love csapatával az EU LCS-be, azóta pedig a bajnokság stabil felső ösvényes játékosának számít. A 2018-as évét a Schalke04 színeiben kezdte meg, a szezon végén azonban újabb váltás mellett döntött, jelenleg a Splyce alapembere.

Ahogy ideje engedi streamel, többségben magyar nyelven, de időnként angolul is, hogy a külföldi rajongói is be tudjanak kapcsolódni. Az adásai során szívesen válaszol kérdésekre, lehetőségeihez mérten segít az embereknek, hogy jobban átlássák a játékot.

2018-as eredményei:

  • EU LCS 2018 Spring - 8. hely
  • EU LCS 2018 Summer - 3. hely
  • EU LCS 2018 Summer Playoff - 2. hely
  • EU Regional Finals 2018 - 2. hely

Subicz “bluerzor” Dániel (LoL)

Fiatal kora ellenére már jelentős nemzetközi karriert futott be hazánk legeredményesebb dzsungelese, aki a Wonder Stag e-Sports csapatából indult és jutott el a GamersOriginig. Már 2017-ben bekerült az európai LoL vérkeringésébe és azonnal megízlelte a siker édes ízét. 2018 elhagyta a GamersOrigint és előbb a Movistar Riders-be, majd a Team Vitality Academy csapatához szerződött. Kimagasló teljesítményére felfigyeltek a nagyobb csapatok is, azonban hiába hagyta el a MAD Lions csapatát egy nagyszerű EU Masters eredménnyel a háta mögött, nem sikerült megegyeznie egy LEC egyesülettel sem. Közel másfél év után tért vissza a GamersOrigin csapatába, ahol ismét a francia bajnoki cím lebeghet a magyar profi szeme előtt.

2018-as eredményei:

  • SuperLiga Orange 2018 Spring alapszakasz - 3. hely
  • LVP SuperLiga Orange Season 14 - 2. hely
  • European Masters Spring 2018 - 9-12. hely
  • Dreamhack Tours 2018 - Qualifier - 2. hely
  • Dreamhack Tours 2018 - 2. hely
  • Occitanie Esports 2018 - 5-6. hely
  • Valenciennes Game Arena 2018 Qualifiers - 1. hely
  • Valenciennes Game Arena 2018 - 9-12. hely
  • Étape Capitale - 1. hely
  • Solary Cup - 3-4. hely
  • Open Tour France 2018 - 1. hely
  • ESWC Metz 2018 - 3. hely

Molnár "molnargabo" Gábor (FIFA)

24 éves Fifa streamer/esportoló. Az ELTE-n diplomázott sportmenedzser szakon 2 éve. Aktívan sportol, jelenleg az NB2-es 5 Stars Érdi VSE csapatában futsalozik, utánpótlás edző. 2013-ban kezdett el komolyabban foglalkozni a játékkal és ekkor ismerkedett meg a kompetitív részével. Számos országos versenyt nyert meg online/offline Xbox platformon. Az áttörést a 2016-os őszi Coca-Cola egyetemi bajnokság jelentette, aminek köszönhetően eljutott New York-ba, illetve belekezdett a Youtube és Twitch csatornám építésébe. Legfontosabb eredménye az edukatív és úttörő szerep, amit a Fifa közösségben vállal.

“A célom, hogy átadjam a tudásom azoknak a Fifa játékosoknak, akik szeretnének komolyabban foglalkozni a játékkal és akár egy esport karrierben is gondolkodnak.”

2018-as eredményei:

Nemzetközi

  • V4 Future Sports Fest (Xbox 2. hely)
  • Barcelona Fut Champions Cup (TOP 64; 2-4)
  • Manchester Fut Champions Cup (TOP 64; 3-4)

Hazai

  • Digi Sport Fifa 19 kupa (2. hely)
  • PlayIt 2018 nyár (1. hely)
  • GES Fifa 19 Magyar Kupa (1. hely)
  • MTK Kupa (1. hely)

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!