Elérkezett a vég! - Grandiózus event pusztította el a két legnagyobb várost és visszatért a Drum Gun!

Elérkezett a vég! - Grandiózus event pusztította el a két legnagyobb várost és visszatért a Drum Gun!

Mindkét jóslatunk bejött, de arra nem gondoltunk volna, hogy tényleg egyből visszahozzák a Drumgunt.

Ma este pontban 21:00-kor elindult a nyolcadik szezon régóta várt eventje. Délután azon filozofáltunk, hogy vajon csak a bunker nyílik ki vagy a vulkán is kitör, de kiderült, hogy a két esemény egymás után ment végbe.

21:00-kor kinyílt a bunker

Először egy hatalmas fénycsóvát láthatott mindenki, majd beugorhattunk középen és újból az előző eventekből ismert "álomvilágba" kerültünk. Ezúttal viszont nem csak a nagy semmi, de egy irodai szék és asztal is megjelent, majd hat hatalmas kőtömbben láthattunk hat vaultolt tárgyat. Minden bizonnyal az összes szerver ereje kellett ahhoz, hogy valamelyik tárgyat kiássák, a közösség pedig a Drum Gunt választotta, amit pár perc alatt szét is ütöttünk.Ekkor minden tömb eltűnt és visszalőttek minket az égbe.

Kitört a vulkán

A bunkerben csákányozás után a levegőben követhettük végig, ahogy bevöröslik az ég, majd kitör a vulkán, az első nagy kő Retail Row-ra esett, ami félig elpusztította azt.A következő belecsapódott a jéghegy aljába, de épphogy csak megtörte a hatalmas tömböt.A következő nagy kő négy felé vált és mind belecsapódott Tiltedbe. Ekkor már azt hihettük, hogy vége, de egy utolsó hatalmas kő még kirepült a vulkánból egyenesen Tiltedbe, ami most így néz ki. (Csak az a ház élte túl, amit eddig mindig leromboltak.)Sokak szerint a játék egyik legjobb eventje volt az iménti, de sajnos nem mindenki élvezhette teljesen, mivel valami hiba miatt egyszerűen nem indult el az event néhány szerveren. Videón szerencsére még így is visszanézhető minden, bár természetesen nem pótolhatja az élőben átélt dolgokat.

Kíváncsian várjuk hogyan folytatódik a történet és végül mivel lep meg még minket az Epic a szezonzáráskor.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!