Együtt élni egy e-sportolóval - Esport Anyu, 9. rész

"Sírva nézem végig a videón a többiek közös keringőjét a szülőkkel, mert hát, mi ebből is kimaradtunk."

Hogy milyen egy e-sportolóval együtt élni? Szörnyű, illetve komolyra fordítva a szót

borzasztóan nehéz.

Írhatnám, hogy nagyon egyszerű, meg tök jó, csak, akkor nem mondanék igazat. Gondoljuk végig, hogy amíg valaki eljut arra a szintre, hogy profi e-sportoló lesz, mi mindenen megy keresztül. Mennyire elszántnak, kitartónak, keménynek, makacsnak és valamilyen szinten önzőnek is kell lennie, hogy mindezt elérje. Ez a családi életére is kihat. Minden egy cél érdekében történik.

Hétvége van, 9 óra felé. Jó lenne nekifogni a házimunkának. A gyerek még alszik, mert éjjel sokáig volt fent utazás, edzés, meccs (vagy filmnézés) miatt. Alvó üzemmódban nekikezdünk, azzal, ami nem túl hangos. Majd 11-12 felé a többi. Egyébként szerintem ez nemcsak az e-sportoló gyerekekre igaz mostanság, hogy fordított életet élnek.

Kész a hétvégi ebéd. Már előre eltervezzük, hogy milyen jó lesz, együtt ebédelni, és közben beszélgetni, és akkor dél körül:

Egyetek nélkülem, nem tudok menni, mert praccolunk! Warm up van!

Megint nincs közös ebéd.

Este 11 körül lefeküdnénk, másnap munka van, de hangos a stream, a meccs. Mondom én, hogy jó lenne egy kis hangszigetelés. Kicsit később már minden felerősödik, bevilágít a szobába a képernyő, hallom a billentyűzet kopogását. Nemcsak hangszigetelés kéne, hanem sötétítő rendszer is. 

A családban valakinek szülinapja van, tervezzük a köszöntést. Az első dolog a gyerekkel egyeztetni, hogy melyik a szabadnapja az elkövetkező mondjuk 3 hétben, és akkor ehhez időzítjük a programot. Minden eltervezve, megrendelve, 20 ember meghívva, és akkor az utolsó pillanatban:

Anya nem tudok hazamenni, mert kvali van.

Megtartjuk nélküle. (Mondjuk, ez pont az én 50. szülinapom volt.)

Közös nyaralást terveznénk? Egyeztetni szükséges, hogy mikor lesznek a versenyek, bootcampek stb. és csak ezután jöhet a tervezés, ehhez kell igazítani a mi szabadságunkat is. Meccs van, mi két szobával arrébb nézzük és szurkolunk. Nem sikerül nyerni. Mi már 2-3 perccel a közvetítés előtt tudjuk az eredményt, mert halljuk, hogy kijön a szobából és megy kifelé. Ilyenkor egy tapasztalt családtag nem kérdez semmit. Megvárjuk, amíg megnyílik. Pszichológus szülők előnyben. Ugyanez, ha nyernek. Várunk, amíg kijön a szobából és rohanunk hozzá gratulálni, megölelni, és például a V4 kvali után, én még sírni is. Annyira csúcs volt, ahogy akkor ott játszott!

Szalagavató van. Mivel a felkészülésen (táncpróbák, műsor) nem tudott részt venni, kívülállónak érezné magát az egész műsor alatt.

Anya inkább ne menjünk.

Majd a rendezvény után:

Kicsit azért megbántam, hogy nem hallgattam rád, lehet, hogy mégis el kellett volna menni.

Én meg sírva nézem végig a videón a többiek közös keringőjét a szülőkkel, mert hát, mi ebből is kimaradtunk. A ballagási tabló fotózásakor nincs itthon. Igaz, hogy kaptunk felajánlást pótfotózásra, de nem megy el. És, amikor a város tele van a ballagók tablóival, és ő nincs rajta, akkor azért azt nagyon sajnálom. E-sport Apu még annyit hozzáfűz az elhangzottakhoz:

De, azért a ballagás rendben megvolt, arról nem hiányoztunk!

Fontos, hogy ezeket nem panaszként írtam le, vagy, hogy valaki megsajnáljon bennünket, hanem azért, hogy lássuk a nagyon irigyelt profi lét, másik oldalát is. A cél, azonban egy és ugyanaz, szent és sérthetetlen, menni előre a profizmus rögös útján.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!