Paklibemutató: Visszatért a Pogo Rogue és jobb, mint valaha

Paklibemutató: Visszatért a Pogo Rogue és jobb, mint valaha

Újra elő lehet kapni a pogókat a sufniból, hiszen a Pogo Hopper újra szárnyra kaphat.

Előre kell bocsájtanom, hogy imádom ezt a paklit. Már akkor is szerettem, amikor először összerakták és azóta sem tettem ki a gyűjteményemből. Persze nem volt a legjobb deck, de mindig jól el tudtam vele szórakozni. Amióta pedig bejelentették, hogy a kis nyuszira jön a buff, azóta már csak a 3-át vártam. Ami pedig a legjobb, hogy nem kellett csalódnom, új lapokkal kiegészülve jött vissza az egész. Pár dolog változott, de az alap mechanika még mindig ugyanaz. Ami viszont fontos, hogy erős, legalábbis érzésre. Lehet Dog pont ezért tolta Legend rang 3-ig vele. Most az ő pakliját vesszük górcső alá.

Pogo Rogue

Kód: AAECAaIHCLICzQObBef6AqCAA6+RA72ZA4ibAwu0AcQBnALtAoYJpvAC1/oC4PoCtIYDj5cDx5sDAA==

Azt szerintem mindannyian tudtok, hogy az alap a Hopper. A cél hogy a kis nyuszit minél többször kipakoljuk a játéktérre és minél több kópiát tegyünk belőle a paklinkba. Egy idő után azzal nyerünk majd, hogy az ellenfélnek elfogynak a leszedései és jön egy 10+/10+ kis cukiság és olyat üt az ellenfélre, hogy két kör után kipakolja a fehér zászlót. 

Korábban a deck egyik sarkalatos pontja volt, hogy kevés igazán hatékony visszakeverő vagy visszavevő lap volt a gyűjteményben. Persze sokan használtak Brewmaster kártyákat, de azok soha nem voltak a legjobbak. Viszont a mostani metában a Rogue több olyan eszközt is kapott, ami erősíti ezt az archetípust. Ott a Daring Escape, a Togwaggle' Scheme, Tak Nozwhisker és persze a sorból Barista Lynchen sem maradhat ki. Ezek pedig a már benn lévő duplikációs lapok melett azért szép súlyt képviselnek. Ezzel az erővel már bőven tele lehet pakolni a paklinkat játék közben.

A fenn említett rész a terv, de persze az egész igazán sokat nem ér, ha a kis nyuszi marad a pakliba és nem húzzuk fel. Persze erre is megvannak az eszközök. Amint látjátok ott van a Witchwood Piper, aki tuti felhúzza a Hoppert. Az olyan kártyák, mint az Evil Miscreant pedig arra jók, hogy húzzák az időt. A Pogo-Hopper lánc egy kicsit lassan indul meg, de ha mozgásba lendül, akkor nehezen lehet megállítani. Az utolsó tech kártya, ami még helyet kapott, de korántsem a leglényegtelenebb, a Spirit of the Shark. A deck tele van olcsó Battlecry és Combo effektekkel, ez a lap egyszerűen ordít, hogy pakoljuk be.

Összegezve, a pakli iszonyatosan érdekes és poén vele játszani. Néha azon kapom magam, hogy a nyuszik növekedésével együtt, egyre inkább elkezdek vigyorogni. Most a deck erősnek tűnik, hogy a meta része lesz-e, azt nem tudom, remélem igen.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!