Valóban bundázás vagy csak hatalmasat bakizott a DreamHack?

Valóban bundázás vagy csak hatalmasat bakizott a DreamHack?

Esetleg a két csapat kérte volna, hogy ne játszanak egymás ellen?

Pár hete mi is örömmel számoltunk be a következő DreamHack versenyről, pontosabban a valenciai verseny Showdown névre hallgató eseményéről. A 100 ezer dolláros összdíjazású külön versenyt kifejezetten a női csapatok számára hozták létre, a női CS:GO népszerűsítésének és támogatásának érdekében.

Kevesebb mint egy hónap van már csak a versenyig, a két Ázsiából érkező csapaton kívül már a kommentátorokat és elemzőket is megismerhettük, van azonban valami, ami beárnyékolja a közelgő versenyt. Sokan máris csalást, bundázást kiáltanak, méghozzá az európai selejtező miatt. A versenyen 8 csapat küzd majd meg, ebből kettő meghívást kapott, kettő Európából, további kettő-kettő pedig Amerikából és Ázsiából érkezik majd.

Az európai selejtező tegnap zajlott le, és bár sokan nem követték, van akinek feltűnt, hogy a kezdés előtt pár perccel hirtelen megváltoztak a párosítások. A zárt selejtezőben 8 csapat vett részt, minden meccset véletlenszerűen húztak ki, a DreamHack admin munkatársaitól érkezett is egy megerősítés, majd a kezdés előtt rövid idővel hirtelen mégis változtattak egyet. 

az eredeti párosítások

Megcserélték a Lazarus és a Monolith csapatokat, ami így már minden volt, csak véletlenszerű nem. Sokan kiakadtak, hogy egy profi versenyen mégis hogy lehet ilyet csinálni, van aki máris bundázásra gyanakszik, mások szerint viszont egyszerűen azt akarták elkerülni a szervezők, hogy a második körben ne ejthesse ki egymást a Lazarus és az Assassins, hiszen ők ketten a legnagyobb esélyesei a selejtezőnek. 

és a módosított ágrajz

Minden bizonnyal utóbbi ok áll az eset mögött, de a DreamHack döntése még így is nívótlan és profikhoz nem méltó. Ha esetleg a két csapat kérte, hogy ne játszanak egymás ellen, akkor még inkább amatőr húzás volt ez, hiszen a Lazarus így sem jutott tovább, a DreamHack munkatársainak pedig ebben az esetben is el kellett volna utasítani a kérést.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!