Így lesz a Vaslidércből konzervdoboz helyett egy pusztító szörnyeteg

Így lesz a Vaslidércből konzervdoboz helyett egy pusztító szörnyeteg

Rúnák, buildek és persze a részletek, amiért az új Mordekaiser a szurdok legveszedelmesebb szörnyetege lehet.

A Riot Games egy időben minden hőst úgy adott ki, hogy azok bődületesen erősek voltak, szinte kivétel nélkül mindannyiukra érkezett a hotfix gyakran már másnap. Egy ideje azonban megfordították a dolgokat, és nagyjából Ornn óta a legtöbb új hős nevetségesen alacsony győzelmi arányt produkál. Mordekaiser reworkje is betudható valamelyest egy új karakternek, hiszen csak néhány eleme maradt a régi, ő azonban úgy tarolja le a szurdokot ahogy akarja. Nem olyan rég a karakter még 55%-nál is nagyobb győzelmi aránnyal rendelkezett, ami szinte már félelmetes.

Ennek a sikernek azonban megvan a maga receptje, ha nem tudod hogyan kell elkészíteni Mordekaiserrel a győzelem tökéletes turmixát, akkor nézd át az alábbi lépéseket.

Rúnák

Tárgyak


Képességek terén Q > E > W a sorrend és alapvetően Flash + Teleport ajánlott hozzá Doran's Shield és hp poti kezdéssel.

Az alapvető rúna és tárgykészlet tehát már megvan, de mi adja meg az új Mordénak azt a félelmetes hatalmat? Egyrészt az a végső képesség, amellyel bárkit kiszakíthatunk 8 teljes másodpercre a szurdokból. Azt hiszem nem nagyon kell magyarázni, hogy mi fog történni, hogyha az ellenfél lövésze hirtelen egyedül marad egy Mordekaiserrel, aki még az alap statisztikáinak egy részét is ellopja... ha csak nincs brutális előnye az adc-nek, vagy nem egy Gosu szintű Vayne mainről van szó, akkor Morde nagyobb eséllyel csapja agyon.

Ezenfelül Mordekaiser elég jól scalel, köszönhetően a több forrásból származó sebzés-, illetve pajzserősödésének. További előnyt jelent számára az átdolgozott E képessége, ami a megfelelő pillanatban ezüst tálcán kínálhatja neki a gyilkosságot.

Azonban neki is van gyenge pontja. A képességei picit lassúak, tehát egy mozgékony karakter odarúghat neki, ahol igazán fáj, továbbá ha nem teszünk szert vele egy kisebb előnyre az early game során, akkor bizony már nem lesz annyira veszedelmes karakter. Mindent egybevetve az új Mordekaiser a jelenlegi állapotában egy igazi darálógép, ami egyébként még minidig jó alternatíva lehet a kezdő, és a haladó játékosok számára is. A nerf már úton van, úgyhogy élvezzétek ki az ereje adta előnyöket, amíg lehet.

Ha esetleg egy jó counterre vágytok ellene, azt is tudunk mutatni.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!