4 dolog, amit nem szeretnénk a 9.13 során

4 dolog, amit nem szeretnénk a 9.13 során

Van pár igen kritikus pontja jelenleg a játéknak, amivel nem ártana foglalkozni és vannak olyanok is, amiket egyáltalán nem akarunk.

Jövő héten már érkezik a legújabb frissítés, ami a 9.13-as lesz. Elég sok dologra panaszkodnak jelenleg a játékosok, elég ha csak a hősök egyensúlyozására , vagy a legújabb hős, netán az új játékmód érkezésére gondolunk.Megnéztünk 5 dolgot, amit nem szeretnénk látni, vagy megtartani a 9.13-ban.

Túl nagy figyelem a Taktikus Csapatharc számára

A Riot legújabb játékmódja, a Taktikus csapatharc amióta megjelent a tesztszerveren, óriási érdeklődést váltott ki. Minden nap 8-12 órás várakozás előzi meg a belépést, annyian próbálunk meg egyszerre belépni az egyébként limitált férőhelyes tesztszerverre. A fejlesztők szeretnék, ha az új mód a 9.13-as frissítés során már debütálhatna, amivel nincs is semmi gond, míg emiatt nem hanyagolnak el más fontos teendőket.

Illaoi túlzottan erőssé válhat

Az eddig tervezett változtatások alapján Illaoi elindult abba az irányba, hogy újra közkedveltebb, na meg erősebb hőssé váljon. Félünk, hogy a fejlesztők talán picit átestek vele a ló túlsó oldalára és a 9.13-as frissítés első hetében hotfix keretein belül kell majd módosítaniuk. Az ösvényen egy igazi erőszakos hőssé fog válni újra, az érkező módosítások pedig a teljes kitjét erősebbé teszik, ezáltal könnyebben tudja majd ellenfeleit is összecsomagolni.

Megszaladt a szekér, avagy Akali újra élmezőnyben

Akali már hosszú ideje egy olyan pont a fejlesztők szemében, aki valahogy sosem jó. Bizonyos esetekben túlzottan erős, néhány esetben pedig nem állja meg a helyét a többiek között gyengeségének köszönhetően. A Riot szeretné kiegyensúlyozni a hőst, ami főképp azért nem egyszerű, mert a jelenlegi Akali kompetitív szinten is megállja a helyét, így vigyázniuk kell arra, hogy ha plusz erőt adnak neki a játékosok kedvéért, mert a pokol akkor elszabadulhat a profiknál. Mindenesetre jelenleg egy kis erősítést fog kapni, de úgy, mint a mérleg két nyelvénél. Egyik oldalon elvesznek, míg a másikon hozzáadnak, csak most egy picivel többet.

Túl sok lesz a gyengítés

Meddler posztjából tudjuk, hogy ám bár örülnek annak, hogy a Vaslidérc ennyire közkedvelt lett, de Pyke és Mordekaiser jelenleg túlzottan erősek, így muszáj picit egyensúlyba hozni ezt a duót a többi hőshöz viszonyítva. Nos Mordekaiser esetében tartunk attól a ténytől a legjobban, hogy most túlzottan legyengítik, majd ezt követően elkezdődik az adok kapok, melynek köszönhetően előbb vagy utóbb ugyan abba a mederbe fog kerülni, mint Akali.

Van olyan változtatás, amit nem szeretnétek a 9.13 során látni?

Aktuális nyereményjátékaink:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!