Az Epic Games-től is megérkezett a Fortnite x Stranger Things bejelentése

Az Epic Games-től is megérkezett a Fortnite x Stranger Things bejelentése

Bár pontos részleteket még mindig nem tudni.

Több hete tudni már, hogy az Epic valamilyen szinten együtt fog dolgozni a Stranger Things stábjával, a Netflix ugyanis még június elején egy Epic x Stranger Things együttműködést jelentett be. Azóta sok minden történt, számos leak látott napvilágot, illetve a játékon belül is megindultak a történések, tegnap például Mega Mall területén megjelentek az első portálok.

Az éjszaka folyamán pedig az Epic is megtette a maga bejelentését, újabb megerősítést kapott a Fortnite x Stranger Things érkezése.

Azt továbbra sem tudni, hogy ez pontosan mit is jelent, milyen szintű eseményre számíthatunk, de az biztos, hogy Donald Mustard, az Epic Games kreatív igazgatója ismét módosította a tartózkodási helyét.

Korábban voltak már pletykák egy Demogorgon skin érkezéséről, újonnan pedig egy csákány, sőt egy Hopper skin is felmerült, de rövidesen valószínűleg úgyis megtudjuk, hogy mivel bővül a játék.

Mindenesetre a közösség ezúttal is jelezte, hogy minek örülne, Redditen például már egész nagy népszerűségnek örvend az alábbi koncepció ötlet.

A Stranger Things music kit would be incredible... from r/FortNiteBR

Remélhetőleg ma vagy holnap további információkat tudhatunk meg.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!