Szétesőben az MIBR! - coldzera saját maga kérte a kispadra ültetését

Vajon meddig bírja még az MIBR?

Az év elején még úgy tűnt, hogy ha nehezen is, de újra régi fényükben láthatjuk FalleN-éket játszani. A Majorön elért 3-4. helyen remek volt, különösen úgy, hogy akkor még meglehetősen friss volt az újra teljesen brazil felállás. Azóta viszont nagyon nem jönnek az eredmények, aminek meg is lett az eredménye.

Felps azóta már nem is tagja a csapatnak, helyére LUCAS1 érkezett. Most azonban újra gondban van a csapat, ráadásul az eddigi talán legnagyobban. A HLTV saját, névtelen forrása szerint Marcelo "coldzera" David saját döntése alapján kérte kispadra helyezését a csapatnál. Tény, hogy az EPL után az ESL One: Köln is katasztrofálisan sikerült a braziloknak, a fnatic és a BIG csapatától elszenvedett vereség után 13-16. helyen zártak. Coldzera minden bizonnyal a sorozatos gyenge teljesítmény miatt döntött úgy, hogy új kihívások felé néz, igaz, nem hagyja el a csapatot azonnal.
A BLAST Pro Series Los Angeles-i állomásán és az IEM Chicago versenyen is MIBR színekben játszik majd, utána viszont új lehetőségek felé néz. Tehát az augusztus végén kezdődő StarLadder Majorön már nem fogja a csapatot erősíteni, feltehetőleg a csapat edzője, zews lesz kénytelen játszani, mivel a Majorre már hetekkel ezelőtt le kellett adniuk a végleges felállásukat.
Coldzera távozásával a csapat legerősebb, sőt, a profi CS:GO mezőny egyik legerősebb játékosát veszíti így el az MIBR, ami csak még mélyebbre lökheti őket, a már amúgy is hatalmas szakadékban. Hogy coldzera milyen új lehetőségek felé kacsintgat az egyelőre még ismeretlen, könnyen lehet az is, hogy elhagyja a brazil CS-t és nemzetközi csapatban próbál újra a legjobbak közé jutni.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!