Hirdetés

Már nem nem Xyp9x nyeri a legtöbb clutch helyzetet, de még így sem koronázhatunk új királyt!

Sziky | 19/07/12 13:45
Cikk mentése

Elképesztő számok a Liquid játékosai mellett.

Hirdetés

A CS:GO meccsek talán legszebb és legizgalmasabb pillanatait szállítják nekünk azok a játékosok, akik szinte verhetetlenek 1vX helyzetekben. Sok játékost hívhattunk már clutch királynak az évek alatt, NEO, GeT_RiGhT, legújabban pedig Xyp9x viselte ezt a címet és talán még viseli most is, pedig a legtöbb megnyert clutch helyzet már nem az ő nevéhez fűződik.

Aki eddig kételkedett volna a Liquid érában, annak most egy újabb statisztika mutatja meg az amerikaiak fölényét, hiszen nitr0, Twitszz és Stewie2K nyerte eddig a legtöbb clutch helyzetet idén, míg Xyp9x, a korábbi listavezető csak az ötödik helyet foglalja el, legalábbis a betway listája szerint. Ha azonban a puszta darabszámhoz hozzáadunk még statisztikai mutatót, akkor Xyp9x máris megelőzi ZywOo-t, sőt még Ethan, az NRG játékosa is átlagosan több clutch helyzetet nyer meg egy pályán, mint a francia.
A listát hosszasan lehetne folytatni, de picit csalóka ez a sorrend, hiszen nem minden csapat ugyanannyi meccset játszik egy adott versenyen. Sokkal relevánsabb ha azt nézzük meg, hogy egy játékos milyen valószínűséggel nyeri meg az 1vX helyzetet, amibe került. Úgy gondolom így már egy sokkal pontosabb képet kapunk a játékosokról, és így még mindig Xyp9x a csúcstartó.
Tegnap gabesson arra jutott a legjobb pisztolykörös játékosokat elemezve, hogy pusztán az a statisztika koránt sem mérvadó, ha a komplett csapatot vizsgáljuk. Úgy gondolom ez igaz a clutch helyzetekre is, hiszen bármennyire is fontos, hogy például Xyp9x nagy eséllyel lehozza a hátrányos helyzeteket, nem egyedül ez lesz az ami akár újra a világ első számú csapatává teheti majd az Astralis-t.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Hirdetés
Légy Te az első hozzászóló!
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?