Hirdetés

Három játékban indul az ITSH saját, céges e-sport ligája

orobeRto | 19/07/16 20:59
Cikk mentése

E-sport mint csapatépítés? Miért is ne?!

Hirdetés

A több héten át zajló bajnokságban League of Legends-ben, CS:GO-ban és Hearthstone-ban küzdenek majd meg a vállalat lelkes versenyzőiAz ITSH minden szempontból IT központnak számít, az informatika pedig egyáltalán nem áll távol a videojátékok és az e-sport világától, így nem meglepő, hogy a belső játékos közösség most egy céges e-sport bajnokságot indít vezetői támogatással. Ki ne akarna egy olyan cégnél dolgozni, ahol a nap végén CS:GO-ban lehet megszórni a főnököt?

Mi is az az ITSH?

Az IT Services Hungary (ITSH), a nemzetközi T-Systems International cég magyar leányvállalata, legfőképpen rendszerintegrációs és IT üzemeltetési területeken szolgálja ki hazai és nemzetközi partnereit. Az ITSH első magyar telephelyét 2006-ban nyitotta a fővárosban, majd egy évvel később már Debrecenben is ott volt a vállalat. A fejlődés persze azóta sem állt meg, ma már több, mint 4500 alkalmazottal, egy szegedi és egy pécsi központtal is büszkélkedhetnek. 

E-sport liga a maximumon

Az első szezonban három versenyjáték kap szerepet, a League of Legends, a Counter-Strike: Global Offensive és a Hearthstone. CS:GO-ban és LoL-ban öt fős csapatok feszülnek majd egymásnak, míg az utóbbi esetében az egyéni játékosok kapnak szerepet. A bajnokságon összesen több mint 70 játékos vesz részt, akik nyolc héten keresztül mérkőznek egymással azért, hogy eldöntsék, kik jutnak a szeptemberi döntőbe. Az alapszakasz online zajlik, viszont a döntőt már az ITSH székházban rendezik, ahol a cég legjobbjai akasztanak virtuális bajszot, hogy kiderüljön, ki a cég legjobb e-sportolója. A bajnokságról minden információt megtaláltok ITT.

E-sport mint csapatépítés

A videojátékok népszerűsége az utóbbi évtizedben robbanásszerűen nőtt. Az Y és az azt követő generációk életének szerves része az internet, a közösségi háló és az online játékok világa. Az első ilyen generáció már fel is nőtt és kilépett a munkaerőpiacra, az ITSH-sok pedig mást is akartak a hagyományos csapatépítési módszerek mellett. A cég az olyan nagy tech óriások példáját követi, mint a Google vagy a Microsoft, és mindenekelőtt a kollégák szükségleteit veszi figyelembe. Ez a verseny az első lépés egy újfajta vállalati motivációs rendszer kialakításában, ráadásul ezt a dolgozói játékos közösség kezdeményezte.

Az ITSH az utóbbi években sorra nyerte a különböző üzleti díjakat, amik között találunk “Év munkahelye” első helyezéseket is. Egy ekkora e-sport liga indításával a cég itthon olyan úttörő szerepet vállal magára, amit más még nem mert meglépni. Reméljük, sokan követik majd a példájukat. Ha más munkahelyen is felmerült vagy akár már létezik is e-sport bajnokság, akkor azt írjátok meg nekünk!

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Légy Te az első hozzászóló!
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?