Megvan, hogy GeT_RiGhT mikor vonulna végleg vissza

Megvan, hogy GeT_RiGhT mikor vonulna végleg vissza

Twitch csatornáját beszélt az azonnali és végleges visszavonulásáról.

Kacsának tűnhet, pedig maga Christopher "GeT_RiGhT" Alesund jelentette ki saját twitch csatornáján, hogy mikor vonulna vissza leghamarabb. Legutóbb Kölnben tört össze a mécses a legendás profinál, aki egyrészt megsiratta kölni emlékeit, amikor még Major bajnokként emelhette fel a trófeát a Lanxess-Arénában, valamint erős utalásokat tett arra vonatkozóan, hogy hőn szeretett csapatától is búcsúznia kell.

"Ha megnyerjük a Majort, akkor 100 százalék, hogy ott helyben elveszem a mikrofont és bejelentem a visszavonulásomat! Kib*szott epic befejezés lenne!"

A NiP számára a StarLadder Berlin Major augusztus 28-án kezdődik, ugyanis legutóbb Katowiceban a legjobb 8 között végeztek, így legendás státuszból várhatják az új kihívókat! Habár kevés rá az esély, abban mind egyetérthetünk, hogy GeT_RiGhT számára valóban a legszebb befejezése lenne. Tekintve a Liquid szárnyalását, nehéz lenne elhinni, hogy pont a Majorre fáradnának el az amerikaiak, de ha mégis, akkor is sok kiváló csapatot kéne maga mögé utasítson a svéd ötös, akik jelenleg 12. legjobb csapat a világon.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések