Mást kizártak miatta, az MIBR kedvéért szabályt módosítottak a Majorön

A Lazarus már csúnyán megütötte a bokáját amiatt, amit az MIBR-nek most simán megengedtek!

Nagyon úgy tűnik, hogy az MIBR kedvéért módosították azt a szabályt, amely tiltja a felállás megváltoztatását a verseny ideje alatt. Miután coldzera nagy hirtelenséggel bejelentette visszalépését, óriási bajba került az MIBR, ugyanis sokáig úgy szólt a fáma, hogy edző nem lehet hivatalos csere a StarLadder Major tornán. Ezt a szabályt változtatták most meg. A brazilok megmenekültek, viszont egy amerikai csapatot, a Lazarust hasonló helyzetben diszkvalifikáltak. Ennek adott hangot a Lazarus egyik játékosa, Jaccob "yay" Whiteaker a twitterjén.

"Imádni való látni, hogy a szabályzatot bizonyos csapatok kedvéért megváltoztatják, minket pedig kizártak arra hivatkozva, hogy a szabály az szabály."

A szabály pontosan úgy szólt, hogy a csapatok csupán egy vészhelyzeti cserét alkalmazhatnak, kettőt már nem, és bizony az edző nem számított sem aktív, sem csere játékosnak. Ezt törölték most el azzal, hogy beemelték játékos státuszba az edzőket, így zews is beállhat játszani, ahogy azt tette Los Angelesben is.

zews mégis játszhat, meg van mentve az MIBR? Forrás: hltv.org

Miután a Lazarus kvalifikált a Minorra, sajnálatos módon két emberes cserére szorultak, amit úgy oldottak volna meg, hogy az egyik az edzőjük lett volna. Ezt viszont a szervezők határozottan elutasították, így a csapat nem is keresett ötödiket, elfogadták sorsukat. Ezért lehet most igazán felháborító számukra, ami most történik az MIBR körül. 

Egyébként a Major szervezői elismerték, hogy ez a szabály felesleges és egészségtelen volt, valamint sok káoszt okozott, ezért törölték el. Azt is elmondták, hogy később a megváltozott feltételeket felajánlották a Lazarusnak is, csakhogy akkor már a roster lock éles volt, így a csapatnak meg volt kötve a keze, így végeredményében ugyanott lyukadtak ki. Elúszott a Minor szereplés.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

borító: hltv.org

Kövess Minket!