Most már jöhet a Witcher sorozat - Hátborzongatóan jó lett az első előzetes

Most már jöhet a Witcher sorozat - Hátborzongatóan jó lett az első előzetes

Azt már tudtuk, hogy jön a Witcher sorozat, most viszont megérkezett hozzá az első trailer is, ami hátborzongatóan jó lett.

Azt már tudjuk, hogy Fantasy sorozatot csinálni sok akcióval, epikus harcokkal, nyers és realisztikus összecsapásokkal és persze erős szexuális töltettel iszonyatosan megéri. A Netflix pedig nem akar lemaradni, a Trónok harcára még egy lapáttal rátesznek és a gamer közösséget is megcélozzák. Tavaly bejelentették, hogy a The Witcher játékot, a Vaják Könyve alapján forgatják majd és Geralt kalandjai egy hosszabb tv sorozatban elevenedik majd meg. Persze a bejelentés futótűzként nyargalta be az internetet és fórumozók lelkesen üdvözölték a Netflix döntését. Azóta kiderült, hogy a főszerepben nem mást, mint a legújabb Supermant alakító Henry Cavillt láthatjuk majd. Mellette viszont nem találunk a stáblistában híres színészeket, a készítők elmondása alapján tehetséges, de nem túl megszokott karaktereket kerestek, amikor a válogatások zajlottak. 

Tegnap pedig megérkezett az első trailer is az 1. évadhoz. Az egész elsőre iszonyatosan részletes és az látszik, hogy nagy figyelmet fektettek abba, hogy visszaadják a játék világát, atmoszféráját. Az első évadban egyelőre 8 részt terveznek és vélhetően az alapján megy majd tovább a forgatás, hogy milyen sikereket ér el ez. A közösség egyelőre jól fogadta az előzetest, de persze páran egyből aggódni kezdtek, hogy nem minden tökéletesen autentikus. Mi a szerkesztőségben tuti nézni fogjuk, hiszen ez a Witcher, ti hogy vagytok vele?

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!