Hirdetés

"Mindig is az volt az álmom, hogy Majorön játszhassak" - Jönnek a frozen matricák!

Sziky | 19/07/22 11:35
Cikk mentése

17 évesen már első Major tornájára készül a fiatal szlovák játékos.

Hirdetés

A fnatic eddigi talán legrosszabb eredményét produkálta az európai Minoron, a mousesports viszont régen szerepelt ennyire előkelő helyen. Már a FACEIT Majorön is katasztrofálisan játszottak, Katowicébe pedig ki sem jutottak. Az felállásuk felfrissítése viszont eddig kifizetődni látszik, hiszen szépen szerepeltek az első komoly versenyeiken is, és most már biztos, hogy a berlini Majorön is ott lesznek.

"Mindig is az volt az álmom, hogy Majorön játszhassak és, hogy legyen saját matricám. Nagyszerű érzés, hogy ez sikerült! Örülök az egész csapatnak, megcsináltuk!" - mondta frozen a HLTV-nek adott interjújában.

A 17 éves szlovák játékos, David "frozen" Čerňanský már évek óta a profi CS:GO küszöbén állt, már csak az utolsó lépésre volt szüksége. Ez pedig nem volt más, mint az életkora. 16 év alatti játékos sok versenyen nem vehet részt, a mouz-nak pedig pont kapóra jött, hiszen már semmilyen szabály nem gátolja őt, nem mellesleg pedig a CS:GO új generációjának egyik legtehetségesebb játékosa, aki előtt nagy jövő állhat.
A cél persze már most is a Major győzelem, az viszont nem lesz egyszerű menet, hiszen már a Major első szakaszában is remek csapatok ellen kell majd játszaniuk. Rögtön szembe találhatják magukat a francia CS két legjobbjával, a G2-val és a Vitality-vel, de nehéz ellenfélnek tűnik az NRG és a FURIA is. A karrigan-féle mouz viszont még csak most ébredezik, egyre jobban teljesít a csapat és a játékukat is egyre jobb nézni.

"Még mindig rengeteg munka áll előttünk. Egyszerűen csak megyünk előre, nem tudom pontosan mennyi, de sok gyakorlás vár még ránk. Fél év, talán egy egész és akkor elérhetjük a maximális teljesítményünk. Egyelőre csak tovább kell dolgoznunk."

Meglepő, de frozen a maga 17 életévével nem a legfiatalabb Major matrica tulajdonos. Az IEM Katowice során rengeteg fiatal játékost láthattunk, Brollan (fnatic) és sergej is (ENCE) 16 évesen érték el, hogy megkapják az első Major matricájukat, n0rber7 (Winstrike) pedig frozenhez hasonlóan 17 évesen játszott a lengyelországi Majorön. 

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
1 db hozzászólás
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?