"A volt csapatunk majdnem egy éve játszott együtt, de egyszerűen nem működött" - Fnatic AMA

JW és Samuelsson beszélgettek a rajongókkal.

Xizt és twist repült, sőt lehet, hogy a fnatic belsős munkatársainak soraiban is változások lesznek. Elszánta magát a fnatic és új jövőt építenek, amihez szükségesek változások. Miközben a legtöbben friberg esetleges érkezéséről beszéltek, addig a szorgos Reddit olvasóknak kivételes alkalma nyílt mindent megtudni a csapat jelenlegi helyzetéről.

A fnatic csapatmenedzsere és háromszoros Major győztes játékosa, Andreas "Samuelsson" Samuelsson és Jesper "JW"Wecksell egy AMA, vagyis Ask Me Anything (Kérdezz bármit) posztot indított Redditen, ahol a rajongók bármilyen a csapattal kapcsolatos kérdéseire válaszoltak. A legizgalmasabbak közül válogattam most nektek.

Folyamatosan a laza stílusú CS-t játsszátok, holott a többieknek, például az Astralisnak pont, hogy a strukturált, precíz játék működik. Akartok ezen is változtatni az előtettek álló hónapok során?

"Szerintem ez teljes mértékben az irányítótól, sőt, az egész csapattól függ? Mitől lesz erős egy csapat? Az Astralis és a Liquid is sok, különböző fajta CS-t játszott már az évek alatt. Nem hiszem, hogy pusztán attól lesz sikeres csapat mert egyfajta bevált receptet követ, sokkal inkább függ a teljes felállástól."

Mennyit gyakoroltok közösen egy hét alatt? Akartok esetleg ezen a számon változtatni?

"Igen, a gyakorlásain beosztásán mindenképpen változtatni szeretnénk. Aszerint kell majd ezeket szerveznünk, ami a legjobb lesz az öt játékosunknak, ha már kialakult az új csapat. Az eddigi gyakorlásaink egy órányi taktikai megbeszélésből és öt órányi gyakorlásból, valamint egyéni skill fejlesztésből állt."

Mennyit időt adtok majd az új csapatnak, hogy felmutassanak valamit? (...) Persze az új irányítónak sok időre lesz szüksége mire felépíti a csapatot, de mégis mennyi idő tűnik reálisnak? Esetleg a következő Majorre már készen áll majd a csapat?

"A volt felállásunknak 323 napot és mindent megadtunk azért, hogy az egyik legjobb csapattá váljanak, de egyszerűen nem működött a dolog. Az majdnem egy teljes év és persze az új csapatnak is bőven lesz ideje. Különösen akkor ha felhozunk a csapatba egy fiatalt, nekik mindig több idő kell mire beleszoknak."

Lehetséges, hogy JW vagy KRiMZ veszi majd át az irányítást vagy teljesen új irányítót kerestek? Brollan marad, illetve JW lesz újra a fő AWP-s?

"Brollan marad, ez 100%. Ő a fiatal játékosok egyik legnagyobb tehetsége. Új irányítót keresünk, de az is szóba került már, hogy JW vagy KRiMZ látja majd el ezeket a feladatokat. A csapat felépítését illetően pedig próbálunk nem sablonokban gondolkodni. JW szerepe nagyban függ a maradék két játékos szerepétől. Amikor erről beszéltem vele, akkor azt mondta, hogy ő mindent meg tesz majd a csapat sikerének érdekében."

Miért nem működött a csapat? A szerepek és az egész összhang remeknek tűnt!

"100%-osan hittünk ebben a csapatban és a játékon kívül is valóban remek volt a hangulat végig. Mindannyian barátok a való életben, de a játékon belül egyszerűen nem tudtunk sem kellő összhangot, sem magabiztosságot találni. Eleinte úgy tűnt, hogy nagy dolgokra lesz képes a csapat, különösen két egymást követő második hely miatt (StarSeries hetedik szezon és IEM Sydney), de valójában minden játékunk egy hullámvasút volt."

Maradni akartok a svéd csapat mellett vagy nyitottak vagytok egy nemzetközi ötös felé is? Illetve mit gondoltok, ki nyeri majd meg a Majort?

"Ahogy már korábban is volt róla szó, nem zárkózunk el egy nemzetközi csapat ötletétől sem, de jelenleg nagyobb esélye van annak, hogy maradunk a svéd felállásnál. A Major pedig egyértelműen a Liquidé. A legutóbbi 14 versenyükből 13 alkalommal döntőztek, ez azért elég meggyőző teljesítmény."

Az új csapatba inkább fiatalokat szeretnétek látni vagy tapasztaltabb játékosokat, akik éppen igazolhatóak? Illetve, mi számít egyáltalán fiatalnak?

"Az egyik új játékosunk mindenképpen egy feltörekvő fiatal lesz. Brollannek egyáltalán nem volt tier 1-es tapasztalata amikor csatlakozott hozzánk, de remekül megmutatta, hogy rövid időn belül is lehet alkalmazkodni. JW még csak 24 éves, de mint CS:GO játékos már nem számít fiatalnak. Ha fiatal játékosról beszélek, akkor olyanra gondolok aki még nem játszott tier 1-es csapatok ellen és 20 év körüli, vagy még fiatalabb."

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!