Több profi játékosról derült ki, hogy teamingelnek a kisebb kupák alatt

Állítása szerint nem akart teamingelni, csak szerencsétlen helyzetbe került.

A játékon belüli kisebb kupák hatalmas érdeklődésre tettek szert az elmúlt szezonokban. Az általában relatív alacsony pénznyereménnyel rendelkező versenyeken persze nem csak az átlagos játékosok, de a profik is elindulnak. Ha nem is a pénzért, de a gyakorlásért mindenféleképpen megéri részt venniük rajta. A tegnapi Solo kupán viszont érdekes dolgok történtek és rá kellett jönnie a közösségnek, hogy a profik egy része minden szabályt felborít a meccsek alatt és ez különösebben nem hatja meg őket.

Történt ugyanis, hogy az egyik kevésbé ismert streamer élt a gyanúperrel, hogy két játékos teamingelt ellene, amikor megölték. Épp ezért fogta magát és visszanézte replayben, hogy mi történt pontosan. Meglepetésére teljesen igaza volt, a két játékos pedig nem más volt, mint FaZe Sway és Wistles, akikről kiderült, hogy a verseny egészében Discordon beszélgettek.

Állításuk szerint nem segíteni akarták egymást Sour ellen, egyszerűen csak Sway kivárta, míg meghal vagy éppen legyőzi ellenfelét Wistles, mindeközben viszont végig oldalba lőhette volna. Valamilyen rejtélyes oknál fogva a két játékos még mindig nem értette, hogy mit csináltak rosszul és a védelmükre szálló Ghost Innocent is bevallotta, hogy ők sem támadják meg egymást a haverokkal, amikor egy versenyen játszanak.Természetesen a legtöbb profi teljesen elhatárolódott ettől és az egész legnagyobb szószólója Ninja volt és kivételesen mindannyian egyetérthetünk vele.Állítása szerint teljes anonimitás kellene a kupákra, nem csak véletlenszerű nevekkel, de kinézetekkel is, hogy véletlenül se tudjanak így csalni. Persze ez még a teaming egy finomabb formája, hiszen nem segítik egymást közvetlenül, de azzal, hogy nem ölik meg egymást, rengeteget segíthetnek egy-egy harcban.

Sokak szerint egyértelműen legalább pár nap kitiltással kéne jutalmazniuk a két játékost és a jövőben bárkit, akit hasonló trükközésen kapnak.

Szerintetek is teaming volt, vagy ez még belefér?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!