Beperelte őket a Blizzard,

Beperelte őket a Blizzard, "véletlen" leállították a szervereket

A kínai fejlesztőcsapatnak elég szép pert akasztott a nyakába a Blizzard.

A World of Warcraft világát, karaktereit, fegyvereit, sőt még hangeffektjeit is lemásolta a Sina Games csapat, amikor elkészítette a Glorious Sagát. A Blizzard nem is nézte tétlenül, hogy a saját szellemi termékeiket engedély nélkül használják a Távol-Keleten és jogi útra terelték az ügyet. 150 000 dollárt követel az amerikai cég, továbbá minden egyéb költséget is ráterhelnek a kínai csapatra. A Sina Games, akik a Sina Corp. játékstúdiójaként felelősek az egész botrányért reagáltak is a Blizzard keresetére. 

Augusztus 29-én az összes szerverüket lelőtték a Glorious Sagának, legyen szó a mobilos, vagy a PC-s verzióról. Az indokok között nem szerepelt, hogy egyébként a Blizzard perli őket, csak annyit közöltek a játékosokkal, hogy nagyon sajnálják a döntést és mindent megtesznek azért, hogy a játékosokat semmilyen hátrány ne érje a leállási folyamat során. A Sina Games, visszafordíthatatlan és nagyon komoly károkat okozott a Blizzard szerint, ezért elkerülhetetlen volt, hogy komoly követeléseik legyenek a kínai céggel szemben.

Már a képek alapján látszódik, hogy sima lenyúlás volt a Glorious Saga mögött, amit egyébként nem csak Kínában, de az Egyesült Államokban is többen játszottak. Jaina Proudmoore, Gul'dan és Malfurion valószínű nem gondolta volna, hogy egy "valós idejű stratégia, építsd fel a saját birodalmad" szlogenű olcsó kínai másolatban szerepelhetnek majd.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Gaming - Szia uram! Egy jó kis ingyenes EA FC 26 hétvége érdekel?

A gyepen már egyre nagyobb az izgalom, amikor a stadionok kapui váratlanul szélesre tárulnak mindenki előtt. Egyetlen hétvége erejéig bárki a futballvilág urává válhat, de a kérdés már csak az: te is belépsz a kezdőkörbe, vagy csak a kordonon túlról nézheted a legnagyobbak játékát?

Gaming - A Grounded 2 ingyenes téli frissítésével egy új régióval is megbarátkozhatunk

A park mélyén egy elfeledett üvegház nyitja meg kapuit, ahol a buja növényzet között minden eddiginél ravaszabb és veszélyesebb fenevadak leselkednek a gyanútlan játékosokra. Ahhoz, hogy túléljük a Kert titkait, újfajta fegyverekre és egy különleges, páncélozott hátasra lesz szükségünk, mielőtt a téli fagy mindent végleg betakar.

Közvetítések