Bosszantó hibákra panaszkodnak a játékosok a Borderlands 3 startnál!

Bosszantó hibákra panaszkodnak a játékosok a Borderlands 3 startnál!

Pont annyira idegesítő bugok és gondok jönnek elő, amely felett már nem tudnak elsiklani a játékosok, sok panasz is érkezett a játékra.

Több internetes portálra is futnak be a Borderlands 3-mal kapcsolatos problémák, jobban mondva a panaszok. A GearBox üdvöskéje ugye az Epic Store-ban jelent meg, de ebből még nem kellene levonnunk semmiféle következtetést a hibákkal kapcsolatban. Valahogy az utóbbi időszakban megsokasodtak a PC-s startoknál előforduló problémahullámok. A káosz előbb utóbb elül, viszont addig szinte küzdeniük kell a játékosoknak az adott címmel.

Most például több különböző hibára hívták fel a figyelmet és jelezték a fejlesztők felé. Vannak olyanok, akik a szerencsések közé tartoznak, mivel a játék elindítása után bezárták azt, így a legtöbb gond megszűnt, viszont nem mindenki volt ilyen mázlista. A nagytöbbségnél framerate zuhanás figyelhető meg, általában olyankor, amikor célozni próbálnak, illetve karakterforgatás közben. De volt már, aki beszámolt az inventory összeomlásáról, és nem tudott kiválasztani tárgyakat.

Megoldásként egyesek már a következőkkel álltak elő - nem biztos, hogy mindenkinél működik sajnos:

  • A Volumetric Foc és Material Complexity medium beállítása
  • Minden beállítás low-ra állítva, és innen próbálkozunk feljebb húzni a grafikát
  • DirectX 12 nem javasolt
  • Felbontás megváltoztatása, majd visszakapcsolása.

A kérdés már csak az, hogy milyen gyorsan javítja ezeket a dolgokat a Gearbox, de gyanítom gőzerővel dolgoznak a megoldásokkon.

Nektek milyen eddig a játék?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!