Nagyobb az esély arra, hogy kioShiMa érkezik a Vitality csapatába, mint hogy shox

Nagyobb az esély arra, hogy kioShiMa érkezik a Vitality csapatába, mint hogy shox

Újabb pletykák láttak napvilágot a francia cserék körül.

A berlini Major verseny után, szeptember 7-én zúdultak ránk azok hírek, melyek a francia csapatok közti cserékről, illetve az esetleges új igazolásokról számoltak be. Hivatalosan annyit tudunk, hogy G2 Esports csapatában shox és Lucky került kispadra, továbbá NBK szintén a kispadon kapott helyet a Vitality együttesében arra hivatkozva, hogy nem kell két irányító jellegű a játékos a csapatba, hiszen azon szerepet ALEX tökéletesen betölti. 

Kettő nappal később érkezett a hír, hogy a Vitality shox és kioShiMa között gondolkodik, melyiket is lenne érdemesebb leigazolni. A legújabb pletykák szerint pedig már arra nagyobb az esély, hogy a Vitality kioShiMa mellett teszi majd le a voksát. Ennek az oka pedig az, hogy shox-nak borzasztóan magas a kivásárlási ára a G2-tól, mely szám szerint 500 és 700 ezer dollár köré saccolható. Ennek tudatában kioShiMa leigazolása prioritást élvez.

Szerény meglátásom szerint –mint a francia CS egyik legnagyobb kedvelője– megérné shox-ot is leigazolnia a Vitality-nek, hiszen a 27 éves játékos még jobb teljesítményt tudna nyújtani annak tudatában, hogy nem neki kell irányítania csapatát, és sokkal szívesebben látnám RpK helyén a csapatban. A G2 szempontjából pedig szerintem ismét megfelelő választás lenne NBK mint irányító, de erre valljuk be őszintén, eléggé kevés az esély, hiszen nem felhőtlenül szakítottak egymással, amikor őt és apEX-et is kispadra helyezték, továbbá AmaNEk is az irányítás besegítése végett csatlakozott a csapathoz.

Lucky kispadra helyezése pedig véleményem szerint nem volt véletlen. Az igaz, hogy amikor a csapathoz csatlakozott, ő sokkal jobb statisztikákkal rendelkezett, mint a vele együtt érkező JaCkz-nek, mostanra azonban fordult a kocka, és JaCkz mindig felülmúlta Lucky teljesítményét.

Kérdés még a G2-nál, hogy ha shox-ot esetleg nem hoznák vissza, akkor ki lehet a G2 ötödik játékosa? Sokan azt szeretnék, hogyha ScreaM térne vissza a GamerLegion csapatából, de erre is eléggé kicsi az esély, ráadásul a "headshot machine" sincs a legjobb formájában mostanában. Hallhattunk olyat is, hogy jót tenne a korábban említett AmaNEk-nek, hogyha egykori társa, devoduvek-kel közösen játszhatna egy csapatban, hiszen Amerikában remekül muzsikált ez a francia duó a Misfits színeiben. De készülhet akár bodyy is egy esetleges visszatérésre. És akkor még nem is említettük az LDLC csapatából Happy-t, aki szintén egy jó irányítónak számít a francia közösségben, bár róla eléggé hallgat a média. Mindenesetre jó mulatság találgatni, ki hova kerül, kíváncsian várom a fejleményeket.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!