Az ex-NRG az utolsó amerikai csapat, ami még hazai közönség előtt nyerheti meg a New York-i versenyt.
Személy szerint én arra tippeltem, hogy New Yorkban, hazai közönség előtt, egy szoros és izgalmas döntőt láthatunk majd két amerikai csapat, a Liquid és az Evil Geniuses (ex-NRG) részvételével. Az izgalmas meccs még összejöhet, de az egyik közönségkedvenc csapat már elhullott.
Egy évvel ezelőtt még mindenki tűkön ülve várta az Astralis és a Liquid sokadik összecsapását. Ma is van még persze szépsége ennek a párosításnak, de már koránt sincs akkor hype egy Astralis vs Liquid meccs körül. Különösen úgy, hogy egy-két alkalmat kivéve, sosem tudott fölényesen győzni az amerikai ötös, a StarLadder Major negyeddöntőjében is gyors 2-0-val nyertek a dánok.
Vertigoval ellentétben, Dust2 már inkább a támadó csapatnak kedvez, a Liquid pedig be is tudta húzni az első félidőt 11-4-re. Ezúttal árnyékát sem láttuk annak a dán védelemnek, ami az előző pályán hiba nélküli második félidőt eredményezett. A második félidőben sem tudott felzárkózni a dán ötös, így a Liquid végül 16-9-re megnyerve Dust2-t, visszalőtte magát a meccsbe.
A második elődöntő már sajnos sokkal kevésbé volt izgalmas, az Evil Geniuses gyakorlatilag átgázoltak a G2 csapatán. Dust2-n és Nuke-on sem volt esélye a francia csapatnak. Két pálya alatt egyetlen egyszer sem tudták ők irányítani a meccset, pusztán evickéltek és próbáltak nem egy-két nyert körrel vereséget szenvedni az amerikai csapattól. Este 7 órától tehát egy Astralis vs Evil Geniuses döntőt szurkolhatunk majd. Ezt a meccset már láthattuk pár héttel ezelőtt a Major elődöntőjében, akkor a dán csapat tudott nyerni, ráadásul meglehetősen fölényesen.
Ne felejtsétek el, hogy a döntő meccs előtt még lesz egy showmeccs is, amit most különösen érdemes követnetek, hiszen ma fogják bemutatni a felújított Cache-t. Délután 17:30-tól várunk mindenkit a Magyar Esport TV Twitch csatornáján.
Nézd meg esporthuCS élő videóját a www.twitch.tv weboldalon