Teljesen átdolgozott felülettel tér vissza a tank becserélés az 1.6.1-es frissítéssel

Teljesen átdolgozott felülettel tér vissza a tank becserélés az 1.6.1-es frissítéssel

Az 1.6.1-es teszt szerveren az újradolgozott tank becserélési felületet is megleshetitek.

Az 1.6.1-es teszt szerver javában dübörög, aminek legnagyobb újításának kétségtelenül a multinacionális tankok megjelenése számít, de az újdonságok sora itt még nem ér véget, hiszen a tank becserélés felületét is újradolgozták a fejlesztők. Az új felület innentől kijelzi, hogy a kiválasztott harckocsi mennyivel csökkenti a kiváltható prémium egységek árát, illetve egy külön oldal is megjelent, ahol külön kilistázásra kerül minden megvásárolható és becserélhető tankunk.

Tank becserélés a Boltban

A prémium egység kiválasztása

Tankok listázva a kedvezménnyel együtt

Bár egyelőre nincs pontos információ arról, hogy pontosan mikor cserélhetjük be ismét régi prémium tankjainkat egy jobbra, de vélhetően nem a semmiért jelentették be ezt a fejlesztést az 1.6.1-ben, tehát nyugodtan lehet azzal számolni, hogy a frissítés érkezését követő hetekben újra megnyílik előttünk a tank becserélés lehetősége.

További képek a galériában

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Galéria

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

World of Tanks - Ismerd meg a WZ-111 5A tankágát

Használd ki a normál járművekre szóló kedvezményeket, a küldetéseket és a különleges ajánlatokat, hogy meghódítsd a kiegyensúlyozott WZ-111 model 5A vezető kínai nehéztank-ágat.

Közvetítések