"Ha a pénz miatt játszanék, akkor Amerikába mentem volna" - kioShiMa

Becsülendő, ha a pénz helyett többet ér a csapat és annak tervei egy játékos szemében.

Nagy nehezen, de végre úgy tűnik, hogy új csapatra talált Fabien "kioShiMa" Fiey. Rövid ideig a G2 beugrójaként láthattuk, de mivel kennyS-ék a CR4ZY csapatából szereztek új játékosokat, kioShiManak újra nem volt maradása.

Végül pár napja jelentették be, hogy csatlakozott a Heretics csapatához. A HLTV ranglistáján jelenleg a 39. helyet elfoglaló csapat nem véletlenül lehet ismeretlen sokatoknak. Gyakorlatilag a francia CS:GO másodosztályáról beszélünk, ahol a nevek ígéretesek, csak eddig a fejlődés és az eredmények azok, amik hiányoznak a Heretics életéből.
A motiváció és a tervek biztosan megvannak, erről árulkodik kioShiMa tegnapi élő adása is, ahol többek között az új fizetéséről is kérdezték. 

"Nem a pénz miatt jöttem a Heretics-hez, nincs nagy fizetésem. Ha a pénz miatt szeretnék játszani, akkor Amerikába mentem volna."

Egyrészt dicséretes még 2019-ben ilyen hozzáállást látni, másrészt pedig így sokan arra tippelnek, hogy kio kapott ajánlatot az Óceán másik oldaláról is. Feltehetőleg az nem az a Cloud9 lett volna, ahonnan párhónappal ezelőtt még elküldték, sokkal valószínűbb, hogy a compLexity. Köztudott, hogy a csapat tulajdonosa nem volt elégedett a StarLadder Major eredményeivel és egy új csapat építésének a közepén van. A tervek között szerepelt volna Aleksib megszerzése is, de ő visszautasította a meglehetősen magas fizetéssel kecsegtető ajánlatot.

Mindez persze csak találgatás, kioShiMa végül újra francia csapatban játszik, amiben bőven van potencia, hogy beérjen a legjobb 30 csapat közé, sőt, akár a G2 és a Vitality játékosait is meg tudják majd szorongatni. A Heretics teljes felállása tehát a következő:

  • David "davidp" Prins
  • Bryan "Maka" Canda
  • Logan "LOGAN" Corti
  • Fabien "kioShiMa" Fiey
  • Lucas "Lucky" Chastang
  • Morgan "B1GGY" Madour (edző)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!