Nem kaptak büntetést a tiltakozó egyetemisták, ezért visszaléptek a versenyről

Nem kaptak büntetést a tiltakozó egyetemisták, ezért visszaléptek a versenyről

Következetlen a Blizzard büntetési rendszere, de az egyetemisták ebbe nem nyugodtak bele, tovább bojkottálják a céget.

Blitzchung a Grandmaster mérkőzésének élő adásában húzta fel a gázmaszkot és mondta be, hogy "Szabadságot Hongkongnak, ez korunk forradalma!", amire azonnal ugrott is a Blizzard. Elvették az eddig megszerzett győzelmei után járó pénzt, eltiltották egy évre az összes Blizzard versenyről, sőt még a castereket is megszakítottak minden további együttműködést, mivel a reakciójuk alapján ők is benne voltak ebben az akcióban. A hír hallatára megmozdult az egész Hearthstone közösség, de a legtovább egy egyetemista csapat ment, akik Blitczchunghoz hasonlóan szintén élő adásban álltak ki Hongkong mellett. A "Free Hong Kong, boycott Blizzard" tábla felmutatása után azonban elmaradt a büntetés...

A csapat egyik tagja Redditre tett ki egy bejegyzést, amiben az AU nevében leírja, hogy álszenteskedőnek tartják a Blizzard hozzáállását az egyes régiókhoz. Az Egyesült Államokban történt incidens felett szemet hunynak és semmilyen szankcióval nem sújtják az "elkövetőket", miközben Blitczchung és a tajvani casterek karrierjét egy mozdulattal kettétörik. Hiába volt mindkét megnyilvánulás színtisztán politikai indíttatású, teljesen eltérően kezelte az ügyet az a bizottság, aki "élet és halál ura", vagyis a szabályzat betartatásáért felel. A kártyás leírja, hogy Blitczchung akciójához nem érhet fel az ő megnyilvánulásuk, mivel a hongkongi sokkal nagyobb veszélybe sodorta magát, mivel ő is annak az országnak a polgára, ahol már hetek óta tart korunk egyik legnagyobb tüntetéssorozata.

Az amerikai egyetemisták követelik a Blizzardtól, hogy válaszoljon a vádakra, tartsa tiszteletben a szólásszabadsághoz való alapvető emberi jogot és ne hagyja figyelmen kívül a közösséget, akikből egyébként fenntartja magát a vállalat. A TESPA / Blizzard már kitűzte a "táblamutogató" csapat következő meccsét, de ők köszönik szépen nem kérnek ebből az egészből és inkább visszalépnek az egész tornától, amíg a Blizzard ilyen következetlen büntetőpolitikát folytat, miközben hallgat, mint a sír.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


 

Kövess Minket!